Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám - Becht Rezső: Őszi betakarítás (elbeszélés)

A másik pedig kitárja karjait, és a boldogságtól részegen kiáltja a magányos ormok felé:

— Nincsen vég!. . . Minden végtelen1. . . Örök a vágyakozás boldogsága. Füzek

A patak mentén fűzek állnak.

Villámsújtottan, esőtől kivájtan. vihartól megnyomorítva állanak, mint növényi romok, és tűnődve nézik magukat a víz tükrében.

Ám fent, a csonka törzs felett, ott leng, csodálatosképpen az üdezöld levélüstök, és átváltoztatja a szánalmat tiszteletté.

Az élni akarás ereje ezeket a már majdnem testetlen faroncsokat vigasztaló példákká emeli. Azt hirdetik, hogy a szellem még a legelesettebb aggastyán testi romjain is ki tudja bontani az élet zöldjét.

A singapore-i búvár

„A singapore-i búvár” nem egy exotikus filmnek a címe. Pedig micsoda filmtéma lehetne ez az ágyék kendős, tengervízmarta öreg tengeri koldus, akinek emléke még ma is kísért bennem.

A minap egy utazási film egyik sarkában teljes valóságában egy pillanatra újra megmutatkozott. Csupán egy villanásnyi időre mutatkozhatott, mert a Tandzsong—Pagar-i világítótorony felől előtűnt egy hatalmas luxusgőzös, és a búvárnak mindkét tenyerével evezve gyorsan át kellett siklania az angol csatahajók között, hogy elsőnek érkezzék az új hajó horgonyzóhelyére. De ez a rövid pillanat elég volt ahhoz, hogy emlékezetem megteljék az egyenlítői nap lényével, a singapore-i kikötő fehér palotasorának káprázatával és azzal a halból, koprából, tengerben rothadó hulladékokból, kátrányból, színes emberi testekből és miegymásból mixelt szaggal, amelytől a gyomor elszomorodik, és az elérhetetlen távolban illatozó fenyvesek a vágyak paradicsomává dicsőülnek.

Kint az utcán havaseső áztatta a járdát, ám felém a trópusok kitárt kazánajtaja lehelte a hőséget, amitől sajgó szivaccsá aszalódik az agy. Ügy éreztem, hogy újra a „Nankai-maru” fedélzetkorlátjára támaszkodva bámulok le a zöld vízre, amelyen olajfoltok közt pálmalevelek, teknősbékák és maláji kereskedők csónakjai ringanak. És újra ott láttam a mélyben az öreg búvárt apró csónakjában, kolduló szemmel, ugrásra készen. Cserzett bőrét majdnem átbökték a csontok, és talán szét is hullott volna darabokra, ha a derekára csavart ágyékkendő nern lenne szoros csomóra kötve.

Csak a zsenge gyerekkor emlékei támadnak fel bennünk olyan élesen, mint a singapore-i búvár belém égett emléke. Ismét látom nagylábujjának furcsa görbületét, lapátformáját, mellyel szünet nélkül meri a kenuba szivárgott vizet. Ezzel a lábujjai nem kell törődnie, mert az akaratától függetlenül teljesíti kötelességét. Újra látom ráncos, meztelen testét, mely barna, mint a kókuszdió héja, és a hajlatokban lilán csillog.

Csak kiéhezett kutyák képesek arra a mohó figyelésre, amivel az öreg búvár lesi reggeltől estig a hajók meredek oldalait. Jobb keze evezővé vált, és gépiesen hajtja a kenut a hajók körül.

Ha aztán a fedélzetről valami csillogó tárgy hull alá, akkor az öreg egy szöcske fürgeségével fejest ugrik a vízbe, és hajszolja a pénzdarabot a tenger mélységeiben. Teste csavarosán fúródik lefelé, szétugrasztja a halakat, zöld ár205