Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - SZEMLE - Kloss Andor: Jókai Anna: Mindhalálig
Az ilyen és hasonló jellegű beszélgetések tovább fokozzák Törtei kétségbeesését, noha tudja, végül is azért lett íróvá, mert az írás számára egyfajta szükségszerűséget, elodázhatatlan kényszert jelent, immár mindhalálig. Nem elég neki a Thomas Mann féle „mindennapok gyönyöre”, többre vágyik: a szavakkal, a leírt gondolatokkal akarja kifejezni, megvalósítani önmagát, az írás esztétikai eszközeivel kifejezni azt a világot, valóságot, amelyben él. Kételkedik tehát, s mégis határtalan odaadással hisz a művészet, a leírt szó hatalmában, valóságformáló erejében! Törtei Géza az új mű keresésekor környezete, mindenekelőtt felesége számára kibírhatatlan ember lesz, aki nehezen kezelhető, aki gyakran elképesztően naiv, gyerekes dolgokra képes. Ez az áldatlan állapot addig tart, amíg végre hatalmába nem keríti a varázs, amikor aztán az addig alaktalan, sejtésszerű, kusza gondolatok egységes, kikerekedő egésszé, új műalkotássá, új regénnyé nem szerveződnek. Ekkor persze már nemcsak a regényről van szó, hanem arról is, hogy íme, a bontakozó, formát kereső mű által ismét megtalálta önmagát, pontosabban szólva élete rendező középpontját. Az új befejezéséig vége az átmeneti válságnak, a kétségbeejtő napoknak, hogy aztán később ismét kezdődjön minden elölről, mindhalálig. Az effajta, szükségszerűen vázlatos tartalmi összefoglalás jellegénél fogva nem érzékeltetheti Jókai Anna új regényének belső gazdagságát. Az írónő érzékletesen ábrázolja a mindennapi élet és művészet, irodalom és valóság, alkotói magatartás és családi élet számtalan izgalmas vonatkozását, kapcsolatrendszerét. Képes arra, hogy regényes formában, fordulatos párbeszédek sorába sűrítse az írói, szélesebb értelemben a művészi lét legsúlyosabb kérdéseit, amelyekről még a legnagyobbak is csupán elszórtan, meglehetősen rendszertelenül nyilatkoztak. Flaubert például egyik, anyjához írt levelében arról beszélt, hogy „a művész szerintem szörnyszülemény, teljességgel kívül áll a természet rendjén”. Thomas Mann ír arról, hogy a kortársai Goethét azzal jellemezték, hogj'' „mélységes iróniával szól minden emberi dologról”. Gorkij pedig, Tolsztojra emlékezve annak az emberek iránti közönyéről beszél. Azt írja: „csodálatában sose lehet kifáradni, de mégis kellemetlen sűrűn találkozni vele. Én nem tudnék egy házban — azt már nem is mondom: egy szobában — lakni vele. Ügy érezném magam, mint a pusztában, ahol mindent kiperzselt a nap, sőt maga a nap is csaknem kiégett már — és végtelen sötét éj fenyeget.” Az írói, illetve a művészi létből eredő fontosabb kérdések epikai ábrázolásán túl mélyértelmű elemzést kapunk az irodalom hatásáról, élet- és társadalomformáló szerepéről. Jókai Anna új regényében fölényes biztonsággal kezeli az epikai elbeszélőművészet hagyományos és korszerű formáit (tudatáramos szerkesztés, időtechnika alkalmazása); a súlyos, de soha nem unalmas gondolati kérdések ábrázolására megfelelő esztétikai formát talált. Könyve, a Napok című regényéhez hasonlóan, mai regényirodalmunk legértékesebb alkotásainak sorát gazdagítja. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974.) KLOSS ANDOR 180
