Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 2. szám - SZEMLE - Kloss Andor: Jókai Anna: Mindhalálig

erővonalak kirajzolásában. A komponálás bravúrja nem lehet ok formalizmust ráolvasó jóslatokra. Aki aranypapírból, szivárványból, bogáncsból, tövisből és tüzből rakott magának koronát, az ötféle királyság allegóriájából egyet gyúrva: az egész királyságot példázattá emelte. A magatartás trónját kínálta föl, demokratikusan, az olvasó számára elfoglalhatóan.

CS. NAGY ISTVÁN

Jókai Anna: Mindhalálig

Mit jelent írni, alkotni? Milyen ember az író, ez a „szavak tornyába” zárt különös lény? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ Jókai Anna új művében.

Törtei Géza, a regény főhőse, a sikeres, még a finnyás szakmai berkekben is méltatott író válságos, kétségbeejtő napokat él át: új művének témáját, történetét keresi lázas igyekezettel. Bezárkózik gondolatainak zavarosan szövevényes világába, szinte elszakad a közvetlen valóságtól. Második felesége, aki egyébként orvosnő, érzelmi nyomoréknak nevezi, akinek nincs egy olyan pillanata, amikor másokra is figyelne, amikor leszállana a mindennapok csupán látszólag szürke világába. Miközben Törtei keresi új regényének témáját, gyakran mérhetetlenül viszolyog is az írás, az alkotás gondolatától: „Tedd, hogy ne kelljen írnom többé” — könyörög feleségének. „Irodalom. Ügy undorodom ettől a szótól.” Fél, hogy már kiírta magát, mindent elmondott már, amire volt élmény- fedezete. Lelkére nyomasztó kétségbeesés telepszik. „Talán már elfogyasztottad, ami adatott” — gondolja magában egy alkalommal. „Túl mohón táplálkoztál, túl gyorsan emésztettél. Nincs már mit kihánynod, te szegény. De az inger megmaradt, és üres gyomorral épp úgy kínoz.”

Az új mű keresése közben felelevenedik íróvá érésének keserves útja, folyamata; az első feleségével eltöltött évek számtalan eseménye; egyetlen gyermekük halála, kapcsolatuk szétzilálódása. Törtei persze szembekerül az írói hivatás számtalan fontos, távlatot kereső kérdésével is: a művészet, a leírt szó hatalmának, hatásának problematikus voltával például. Kétségei támadnak, helyesen élt-e, helyesen cselekszik-e, amikor egész életét, megszerzett élményeit, emlékeit, értelmi, érzelmi teljességét kiírja magából, hogy aztán alkotások sorába építse be őket. Nem üresedik ki eközben jóvátehetetlenül? Van az ilyesfajta életnek valami lemérhető haszna? Egyáltalában kinek jó az, hogy ő mindenből irodalmat csinál és csak ír és ír? Segíthet az írásaival a világ, az emberek jobbulásán? Megannyi gyötrő kérdés! „A te pályádon nincs részeshatározó. Nem a megnyomorítottaknak, hanem a megnyomorítottakról szól a nóta! Nem nekik, hanem belőlük élsz, feldolgozod őket, a zsigereikbe mászol, még a könyököd is véres. . .” — mondja Törteinek egy veszekedésük alkalmával a felesége. „Én adtam” — dadogja Törtei —, „én adtam. ..” „Kinek?” — kérdezi az asszony. — „Egyetlen nevet említs... egyetlen konkrét esetet a ködös általánosságból. ..”

179