Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 2. szám - TANULMÁNY - Takáts Gyula: Vázlat a dunántúli költészetről

„A pannon-föld északi hűs rögein” kivirágzott „mandulafácskára”, Janus Pannoniusra gondolok. A magyar reneszánsz poéta doctusára, akit — akárcsak korábban Petrarcát — 1461-ben költővé koronáztak Itáliában. A dunántúliak mediterrán vonzásában Ferrara-Padova neveltje. Büszkén írta versében, hogy ő hívta és ültette elsőnek a magyarok közül a Dunához és a Drávához Apollót és „a költészet virágait” is. Püspök létére Rómát gúnyolta, mert istene a tudás volt. Verseiben költői célja „elhessenteni földünkről a ködöt s a homályt”. A dunántúli líra fő vonásai közé tartozik azóta is ez a Janus Pannonius-i verőfény és távlatvágy. A klasszikus hagyományra, formai tökélyre, aránybiztonságra és epigrammatikus kritikára épülő, színes, életízű lírai gazdagság.

E mediterrán kitekintés költője volt Zrínyi Miklós is Az „Adriai tengernek Syrenaia”, aki a Dráva partján a 17. századi olasz líra kiégő idill és elégia és eposz formáját is élettel töltötte meg, mert lüktető érzékiséget vitt a papírízű szerelembe, és sós vért és könnyet a harc és a halálról leírt soraiba. Verseiben nemcsak dél tüze, de a török kelet minden pompája is fénylik. Színes és szilaj, díszes és kegyetlen, klasszikus és keresztény ez a pannon tájon „fekete szere- cseny lovakat”, damaszkuszi pengéket röpítő és tevét és elefántokat és víziisteneket fölvonultató Zrínyi Miklós-i déli líra. És fölöttük a zászló a rendíthetetlen hazaszeretet.

Elhalóbb zenével és haloványabb ihlettel ennek a délnek a hatásáról vall Petrarcát és Vaucluse-t idézve Sümegre és a Balaton-menti szüretekre Laura- Rózát énekelve Kisfaludy Sándor.

— És Berzsenyi Dániel? — E szellem és igény szoborrá tömörül az ő külföldön sajnos még alig ismert életművében. Külön tisztelettel kérem e mű tolmácsolására lengyel költőtársaimat, mert Berzsenyi műve a végsőkig csiszolt költői tökéletesség, s mert tökéletes, tehát mindig időszerű. Fojtott és megzabolázott szenvedélye: állandó parázs. . Verssorai: összeszikrázó, egymást feszítő és szívünkig világító szavak... Versszakai: a gondolat, a zene, a képzelet és kemény ihlet klasszikus szerkezetei. Költői műve életünknek és világunknak — amely szavaival élve „tündérváltozatok műhelye” — ihletője. . . így együtt e mű fegyelmével és építkezésének „energiás” szavaival, soraival és versszakaival példa az alkotásra és az életre. így volt és ma is az és mindenkor ihletője is lesz az egyetemes igényű magyar költészetnek, amelyben, mint ,,A poézis hajdan és most” című versében mondja: „csak egy az igaz, nagy és jó”. . . Ebben az utolsó, mintegy testamentumot tevő költeményében e három fogalom „mosolygó jeleimének” vallja a szépet, amely lírai fogalmazásában „mint a szerelem játszi gyönyör kezén” folytatja az életben a teremtést... Szavaival: „Szívből szívbe gyönyört zengve s vidám erényt”!

És Vörösmarty-Vajda-Babits költői hármasa nem ezeket a jegyeket tágítja és mélyíti-e és hozza-e el egész századunkig? Mégpedig úgy, hogy eszméiket kifejező jelképrendszerük nemcsak ezt a szellemet, de az időben egyre változó világunkat és a szülőföldet és történelmét is elénk varázsolja.

Ennek a „nagyrakelendő képzeletnek” költője Vörösmarty is, a „délszaki tündér” ébresztője. Az eltűnt pannoniai tenger kies tájékába egy képzeletbeli „Délsziget” varázslója. De színes verspompájával és zenéjével, dunántúli nyelvgazdagságával az acélpengék és zászlók villogtatásában is az „ősi dicsőség” ébresztője. A természetben szóló isten hívője. Paradoxmód romantikus-tündéri realista, nemcsak a múlt, de még a Völgység, vagy a Velencei tavi lápvidék ábrázolásában is. Érzékiség ragyog nőalakjainak rajzában, aprólékos leírásaiban, de ugyanakkor kozmikus is és az egész emberiségre tekintő vulkáni Ián154