Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Leskó László: Hosszú még az út
— Hogyan,!? Miből!? Már nem hallgatagok; egyszerre beszélnek. Körülfognák, nem képzelődés többé a fenyegetettség érzés. — Irjia föl! Nékem bakancs köll! Nékem nadrág! Harisnya. Kis rádió. írja föl! Cigaretta. Rum. Kályha. Zsír... Egyedül vagyok „gádzsó” — nem iclgány — közöttük. Élő, nedves, párolgó gyűrű vesz körül; közel a klausztrofóbiás pánik. Sikoltozás. Vajúdó nő jajveszékelése. Rés nyílik. — Elmegyek gépkocsivezetőnek, el én a jóásteniit! — bizonykodik Ková- csevícs Mérik tanító Szenitpálon, ahová a sánipusztailak is járnák. — Kell ez nekem!? Élhetnék nyugodtam. De fürdőt teremtett, néprajzi kiállítást nyitott a „purgyékmák”. Az udvarira felállította az Auróra cirkáló modelljét, hogy magát figyelmeztesse: elhangzott az ágyúlövés. Otthon a kádban. Lemosni mindent! Körömkefe, hátkefe, jugoszláv szivacs, francia szappan. Valamiféle sunyi félöröm: „jó, hogy én nem...” Majd hirtelen a szégyen marólúgja: laz istenedet, mit finnyáskodsz! ? Hisz nem is olyan régen — testi és szellemi kamaszkorodban — magad sem ismerted a fürdőszobát, a komfortot! Nyolcadímagaddal aludtál egy nem emberre méretezett szobában! Riportszínhetlyünkön — bármelyik megye lehetne — a cigánycsaládok huszonöt százaléka él kunyhóban. Kilencszáz iá putrik száma. A vegetációt kell vitalitássá éleszteni. Sokuknak a nulláról Ikéil indulniuk, ami laz anyagiakat illeti. Az ligény csírázása bennük azt jelenti majd: tudati alap teremtődik az elszánáshoz. S akkor megkezdődik a lehetőségek számbavétele, a modellkere- sés a társadalomba épüléshez. NU PLINZSE! Pétermajor, 1971 karácsonya. Az iskolában — itt minden út ide vezet — térkép lóg a falon. Ez a település nincs rajta. Noha már csák nevében őrzi a gazdasági mikroegyság definícióját: .major”. Falucskává terebélyesedett a valamikori urasáigi cselédház-csoport. A térképen bolhányi pontot sem „érdemelt”, de az ittiakók: léteznék! Teli torokból 'tör fel a hang: „Csendüljön, zan- düljön vig örömdalunlk...” Orsós Fercsi iskolai ajándékot dédelget. (Otthon még sohasem kapott semmit karácsonyra.) Lakatos Marika könyvet lapozgat. Meséskönyv a „templom agere-szagény” legényről, akii kiiirálykisiasszcinyt, birodalmat nyer életrevalóságával. Bogdán Rózsi lehunyt szemhéja mögött látja miagát, amint kupcrgatott pénzén vásárolt ajándékát átnyújtja szüleinek. A kedvenc. Orsós Sanyika — Süni — torzonborz manó. Olvas: „öt, ott, itt, át”. Hosszan nyújtja az első hangot, a másodikat odapattinitja mellé diadallal. Homloka gyöngyös. Ö külön ajándékot kap a tanítóéktól: kerékpárt. — Biciglit’ Félig-meddiig a tanítóélk gyereke. Az apja a zuhanó fa alatt maradt. — Egy ízben hajnali négykor állított be a gyerek. Hegy kerülsz ide, kicsi Süni? „Világosságot láttam, hát jöttem.” Tanítóházaspár. Bajomban — nagyközség — építették házat, hogy mennek a körzeti iskolába. Menták is, maradtak is. Odaköltöztek, de visszajárnak tanítani, lakni a szolgálati szobába. Az asszony mamdulaszemű kun szépség, petyhüdni nem hajlamos bőrrel. Parfümöt nem használ. Minők? Itt még a szélnek 146
