Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Leskó László: Hosszú még az út
is illata van. Messziről, Kiskunfélegyházáiról hozta a dunántúli tájira az ura. Tizenhétszer lett azóta fehér a határ. Azoknak ,a gyerekeit tanítják immár, akik az első tanítványaik voltak. Életet a létbe! Nefcifeszültefc a homokba süppedt székárnak. Nagyon keveset fordulták a kerekeik nap, nap után. De úton voltak! Úton vannak iá pétermajoriák. Eredmények? Bort egyetlen gyerek sem „reggelizik.” A szappan som fehér holló ritkaságú. Az aktív szókincsben ott a , kérem” és a „köszönöm”. A tanítónő — tiszteletbeli „Vajdia asszony” — arra a legbüszkébb, hogy az ottani szülőkben emlékké fakult a mondás: „Akkor szép a rózsa, miikor nyílik.” A pétenmlajoiri ciigánylányoíknál ma már szenzációszámba megy a tizennégy éves menyasszony. Ha a körzetes rendőr nem bír valamelyik duhaj legénnyel, ia „Vaj dia asszonyt” hívják. A pcrcelántörékeny tanítónő szavára kezessé lesz a legvadabb .is. Miiért mondám el mindezt ? A hajdani cselédi majorból máris cigány település vált: modell. Putri nincs, „csák” szerényebb, rangosabb házak. Falut alapítottak azclk, akikiben az igény az emberibb életre megfogant, önálló helységet; a szövetkezetben pedig miniatűr üzemegységet. Szerencséjük volt, hogy olyan lámpás világít nekik, mint ez a tanítóházasipár. Az ő segítségükkel lépegethetnék a magasba vezető lépcsősoron. „Vinye misoirioa” — mondják a gyerekek. Jön a tanítónéni. Jön a mi tünidérkénk. Ö meg, ha valamelyiknek befelhősödik az arca: „Nu ipiimzsie!” Ne sírj! Megtanulta a nyelvűiket, hogy bensőségesebbé váljon a kommunikáció. Teljes jogú állampolgárclklkiá lettek de factc. Ám amikor én — azaz: idegien „fieihéremiber” — szóltam Sünihez, lesunyta a fejét, imajd hüppögve. nyüszögve sírvaíakiadt. S bezárkóztak a „gádzsó” előtt tiszta udivarú házaikba a felnőttek is. Vagyis: e modell előnyében hátrányt is. hordoz. A lokalizáció a imiaguknak- valóság, a nem aigányokkal szeimbeni bizalmatlanság veszélyét rejti. S ez kerékkötő lehet la további beilleszkedésiben. BETEGES JÓSKA BONTANI AKART Visszahők.öltető az azonosság közte és József Attila 1935-ös fényképe között. Arc a hústalanná válás utolsó állomásainak egyikén. Sötét szemgödrök. Verő- fényben is árnyékot teremnek a szemeik. Gazdátlainság-szoimorúság. Sebhely képzetét keltő ráncárkok. Csüngő bajuiszszárnyak. „Az a szerencsétlen, aki ezeket írta, mérhetetlenül áhítozik szeretetre, hogy a szeretet visszatartsa őt oly dolgok elkövetésétől, melyeket fél megtenni. . .” 1972. Orsós József a Pamutfonióipari Vállalat megyeszékhelyi gyárában rokkant meg, fiatalon. Nyugdíjazták, de negyedmapoinlkénlt bejár Szennáról a ma- gasépítőlkhöz éjjeiiőrködni. Ha mindent összeszámol: a családi pótlékon kívül 1428 forintja van havonta. Gyönge felesége, négy gyereke. Láthatatlan ember. Ügy érzi: nem akarják észrevenni Szennán. Pillanatnyi panasza csak héj a megalázottság-magon. Előítéletek feszülnek vele szemben. ■—• Bontották a szennai tanácsolt; új épületbe költözött ia hivatal. Kértem, sagéljenék bontási lehetőséggel. Hiába. A tilboircinái is mélyebb keserv van a panasz mögött. Éppen tizenkét éve, hogy elhagyta a putrit. Kicsi szoba-konyhát emeltek téglából. Még egy helyiség kellett volna, ezért rimánkodott tanácsbontási engedélyért. A tanácselnök ismerősből lett „ellenfél”: — Rossz tapasztalataim vannák az Orsós-félékkel. Ha bontani engedem őket, a végén még a szállító járművet is nékem kell adnom. Valóságos prosekció 147
