Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám - G. Komoróczy Emőke: A korszerű ember: A művelt szakmunkás
sét stb. így a többségen úrrá lesz az a szellem, hogy „jó, jó, a tanulásra valóban szükség van, de nincs rá időnk, erőnk. Pénzt kell keresnünk, sok a munka” stb., stb. — mindent előbbre valónak s fontosabbnak tartanak, mint a tanulást; hisz az „valóban nem életbevágó” létkérdés. Persze, ahogy vesszük. Mert ha a fejlődésben, változásban gondolkodunk: minden másnál lényegesebb. Szinte ezen áll vagy bukik társadalmi céljaink megvalósítása: képesek vagyunk-e a tömeget megnyerni mind magasabb szintű céljaink megvalósításában az együttműködésre. Ez nemcsak „jószándék”, jóakarat kérdése: tudásra, tájékozottságra, önállóságra, nagyfokú, bensővé vált felelősségtudatra is szükség van hozzá. A „kényszer” nem hozhat megoldást: az embereknek maguknak kell belátniok, hogy tanulás nélkül ma már annyit ér csak az ember, mint kéz vagy láb nélkül: félember. A munkásművelődés elterjedésében, színvonalának emelkedésében a munkahelyi vezetésnek van kulcsszerepe. Szinte minden azon múlik: tud-e az üzem- vezetőség (vagy egy-egy üzemegység felelős aktívája) olyan légkört teremteni, amelyben a tanuló — vagy a kulturális életbe aktívan bekapcsolódó —• munkás azt érezheti, hogy az ő tudására, a közéleti ügyekben való érdeklődő részvételére mások is igényt tartanak. Tehát nem pusztán arról van szó: kedvezményezi-e az üzem a tanulást vagy továbbtanulást, megszervezi-e az üzemen belüli oktatást stb., sokkal inkább arról: mit tesz a szemléletbeni változás érdekében! Nem mindegy, hogy a többiek miként tekintenek a tanuló és művelődő munkásokra: helyeslik-e vagy megszólják a tudás megszerzésére irányuló törekvéseiket. Cinikus, közömbös légkörben még a legelszántabbaknak is elmegy a kedve, lelkesedése, ugyanakkor a támogató s együttérző légkör még a „lustákat” és közömbösöket is erőfeszítésre, mind jobb teljesítmény elérésére ösztönzi. Olyan munkahelyen, ahol a tudás „presztízskérdés”,- ahol. szégyen az, ha valaki nem szeret tanulni — mindenki tanulni fog. Az ilyen légkör kialakítása mindig a vezetőn múlik: a közvetlen és tágabb környezet légkörét pusztán véleményükkel befolyásoló személyiségeken. Aho! az üzem vezetői lényeges kérdésnek tekintik, hogy minden dolgozójuk művelt legyen (ne csak „papírt” szerezzen az iskolában, hanem tanuljon isi, ott a ,'^középszintű káderek” is személyes ügyüknek érzik, hogy egyéni jó példával s igazságos, humánus segítőkészséggel minden dolgozónál elérjék, hogy a munkája ellátásához s a korszerű és értelmes élethez ma már nélkülözhetetlen képzettséget. általános műveltséget megszerezze. Érdekeltté kell tehát tenni a vállalatokat, üzemeket is abban (büntetéssel vagy kedvezményezéssel), hogy ne legyen egyetlen dolgozójuk sem, aki nem végezte el a nyolc általánost, sőt később (fokozatosan) aki nem szerzétt szakmunkásbizonyítványt, vagy egyéb más képesítést. A közművelődési határozat elfogadása óta egyre több ilyen irányú kezdeményezésnek lehetünk tanúi. Kár, hogy a jó példa ez esetben is kevésbé „ragadós”, mint a rossz. Hiszen ma a munkahelyek többségében az a szemlélet uralkodik, hogy bárkinek joga van tanulni, de jobb mindenkinek, ha e jogával nem él, ha megelégszik a szerényebb képzettséggel, s nem okoz bonyodalmat kulturális igényéivé!. Sajnos, a népgazdasági, a vállalati, valamint az egyéni érdek oly bonyolult és sokszor ellentmondásos viszonyban van egymással, hogy összhangjuk megteremtése szinte reménytelennek tűnik. Pedig ezek az ellentmondások csak látszólagosak és pillanatnyiak. Az, aki nem adja el az aznapi szegényes veréb-vacsoráért a holnapi túzok-lakomát, ezzel könnyűszerrel tisztába jöhet. 5
