Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 1. szám - G. Komoróczy Emőke: A korszerű ember: A művelt szakmunkás

sadalom közös ügyei iránti fogékonyság, az aktív részvétel az üzemi, munkahelyi légkör alakításában, a felelősségtudat az önmagunkat és másokat érintő kérdé- ''sekr'éldőntésében: mind-mind a kulturáltság fokának függvénye. A szocialista demokrácia bővítéséhez, mindenkire való kiterjesztéséhez szükséges szellemi előfeltételeket csakis a tömegek műveltségi fokának emelésével teremthetjük meg. Másrészt: a szocialista életforma, magatartás elterjedése is elképzelhetetlen az egyének nagyfokú, tudatos együttműködése nélkül. Az egyéniség mind teljesebb kibontakozása, a személyiség gazdagodása csakis a kultúra szerepének iftegértése, a kulturált élet Igényének belső szükségletté válása következményeként valósulhat meg.

~A kulturált élet „haszna” mind az egyén, mind a társadalom szempontjából felmérhetetlen. Ezzel mindazok tisztában vannak, akik megszokták s belső igényükként elsajátították, alkotó életük szerves részévé lényegítették.

Miért olyan nehéz mégis mindezt a tömegekben is tudatosítani? Miért olyan lassú és keserves folyamat megértetni a kultúra életbeni szerepét, „hasznát” azokkal, akik kizárják életükből, puszta luxusnak, haszontalan időfecsérlésnek tekintik a művelődést, a tartalmasabb szórakozást?

E kérdésre választ csak akkor találhatunk, ha nem félünk felfejteni akár a legbenső, a leglényegibb ellentmondásokat sem; ha merünk szembenézni társadalmi gyakorlatunknak néhány olyan jelenségével, amelynek megszüntetése, orvoslása nélkül nem léphetünk előbbre a megoldás felé.

A mindennapi gyakorlatunkat kell olyanná tenni, hogy a munkások többsége ezt érezze: neki magának is szüksége van a szélesebb látókörre, a hajlékonyabb, rugalmasabb gondolkodásmódra, a közéleti kérdésekben való tájékozottságra. Mindezek birtokában könnyebben eligazodik az őt körülvevő világban, sót saját életének gondjai, bajai között is. Képessé válik arra, hogy átiekinfs'e a szövevényes emberi viszonylatokat, így könnyebben, szabadabban, tudatosabban irányíthatja életét. Nem botorkál vakon és bizonytalanul a napi lét útvesztőiben, hanem dönteni tud az élet felvetette kérdések megoldásában; tisztában van saját lehetőségeivel, elképzeléseivel — így egyszerűbben s egyértelműbben találja meg a maga helyét a társadalomban.

Azt is tudnunk kell azonban, hogy mindennek felismerése (vagy fel nem ismerése) nem pusztán magán az emberen (jelen esetben: a még nyolc általánost sem végzett munkásokon) múlik. Úgy hiszem: bizonyos társadalmi szorítókkal (az ösztönzés különféle formái: jutalom, munkaidőkedvezmény, tanulmányi szabadság stb., esetleg az iskolai végzettség megszerzésének bizonyos határidőn belül kötelezővé tétele) feltétlenül el lehet érni, hogy a műveltség alapelemeit mindenki megszerezze. Ezt célozzák az új központi intézkedések is.

Csakhogy: ami egyaránt érdeke az egyénnek és a társadalomnak, nem biztos, hogy vállalati (üzemi) szinten is érdeknek számít. A legtöbb ütközés (és a társadalmi ideáltól való elmaradás) gyökere — úgy véljük — itt keresendő. Ugyanis a vállalat (üzem) nem mindig tekinti érdekének, hogy dolgozói minél magasabb képzettséget szerezzenek; hiszen a tanulmányi szabadságot, vizsgakedvezményeket stb. biztosítani kell a dolgozó javára s a saját „rovására”. Mindaddig, míg a vállalat vezetősége nem tekinti alapvetően fontosnak a tanuló dolgozó jogainak súrlódásmentes biztosítását, amíg nem tartja a továbbhaladás nélkülözhetetlen feltételének, hogy minden dolgozója elvégezze legalább a nyolc általános osztályt, vagy amíg nem nyújt kellő ösztönzést a munkásoknak, hogy érettségi bizonyítványt is szerezzenek — addig a dolgozók többsége lemond a tanulásról, hogy elkerülje az esetleges feszültségeket, a főnök rosszalló helyteleníté4