Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - Pődör György: Betonként kötődve… (vers)
PÖDÖR GYÖRGY Betonként kötődve... Hát felnőttünk mi is: a háború utáni nemzedék! Betonként kötődve az itthoni földhöz, mint a városok. Mi nem rakjuk tarkónkra a kezünket a huszadik század előtt... Ha nem tudod, apáinktól kérdezd meg, hogy milyen egy háború Hatalmas kőházak esnek álmaidba, utánad szalad a villamos. Úgy érzed, a város elmerül aszfalt ingoványbán, s elhalnak a mozdulatok az utcák benzinszagú krematóriumában. A sikoly átlendül a palánkon, s felkúszik ablakodba... Ha majd gyáraink füstje helyett a levegőből aláhull haj-, csontpernye, koponyahó... Egy tántorgó halott még megáll pár pillanatra: amíg szívéből a megőrzött otthon melegét szétfröccsenti egy acéldarab. Mi jöhet még, ha zubbonyokba bújnak őrült szenvedélyek, s az irányzékok szálkeresztjére tapadnak elvakult szemek...? Nem, mi nem rakhatjuk tarkónkra a kezünket a huszadik század előtt! Ne hidd, hogy önként észretémek csavargók, betörők és tévedők, akik kocsmákban, bárpultok alatt keresték ringyóvá feslett álmukat. Ne hidd, hogy idegen lokátorok nem térképezik fel szíved, házad, hazád... Nehéz az út, amelyen az ember végre megleli, amit régen elveszített: önmagát... 110
