Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - Káldi János: Meg-megjönnek (vers) - Káldi János: A velem hegyoldalon (vers)
KÁLDI JÁNOS Meg-megjönnek Meg-megj önnek olykor a falumbeliek. Mintha álomból szállna az arcuk: a szélhorzsolta seb. Hozzák az Avas dűlőt, a Csurgót, a Virághegyet. Szemükben a Paprét, a Berek. A kérdésük — vékonyka füst — lassan tekereg: „Hogyan kerülhetne kollégiumba a gyerek?” A velemi hegyoldalon Ö, ibolyás, elmondhatatlan délelőtt! A hegyoldal most égszín zuhatag. S a különféle nyári csöndeket dallal tarkítja meg a kis patak. Mintha az ős anyacsöndben lennék tízmillió év előtt és odalent, ölelve örök édesanyámat, a megmérhetetlen végtelent. Ö, örök csönd, mely voltál mindig, akkor is, mikor még álom volt a világ, amikor még nem rezegtek a szélben az angyalszelíd, apró ibolyák. 107
/
