Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - SZEMLE - Paku Imre: Petőfi '73
korán, ő lehetett volna az új Petőfi-életrajz szerzője. Az ünnepi évre kiadták „Közelebb Petőfihez” címen lapokban, folyóiratokban található értekezéseit. A jelentősebbek közül csupán egy maradt ki: „Petőfi megbuktatása a szabadszállási követválasztáson” című nagy értekezése, ez a kisebb kötetnyi munka a „Petőfi és kora” (1970) tanulmánygyűjteményben olvasható. Jóllehet, e buktatásról egy rövidebb értekezése szerepel posztumusz kötetében, ez a változat azonban a legjellemzőbb indítékokat mindössze jelzi és nem fejti ki. A költő szüleinek anyagi, társadalmi helyzete (félreértett nemessége csupán „redemptus” mivoltában rejlett, míg arra vagyona jogosította), az öreg Petrovics vállalkozásai (bérletei, földvételei), sikerei, kudarcai, vagyoni tönkretétele végre részletesen megvilágítva áll előttünk: a vonatkozó tanulmány egyik jellemző részletéből tudjuk meg, hogy Petőfi követté választását nagyjából ugyanaz az úri társaság hiúsította meg, rágalmazta meg, amelyik édesapjának mindenét még emlékezetes időben, kegyetlenül, sietősen elárvereztette. Mezősi az egész Petőfi-életmű szülőföldi elemeit szinte az egyes művek eredetének gyökeréig hatolva, új, eredeti vonatkozásokkal egészíti ki, különválasztja az egyes kiskunsági helységek alakító hatását, a nép alaptermészetének (ilyen az őszinteség, egyszerűség és öntudat) élményeket sugalló erejét, valamint az egykori és ma meglevő házak, kocsmák, középületek szerepét. Nyomon követi a költő szülei sorsának azt a szakaszát is, melyben szegénységük miatt ide-oda hányódnak, míg végül Pesten költőfiúk jóvoltából otthont, nyugalmat találnak és hamarosan meghalnak; több és fontos más kérdést old még meg Mezősi az általa fölkutatott adatok, adalékok segítségével. Végül ő is a költő halála és hagyatéka körülményeivel zárja tanulmányai sorát. A „Közelebb Petőfihez” várható, jogosult sikere s bizonyítható értéke most nagy mértékben csökkent azáltal, hogy az első megjelenések jegyzeteit, okmányait ezúttal nem közlik. Mezősi „igaza”, bizonyítható anyaga — többrészt lapalji jegyzetek lelőhelyeként — felemássá vált, mivel főként Dienes, Hatvány és mások tévedéseit többnyire jegyzetekben cáfolja meg, olykor számos bizonyítékát, ellenérvét itten közli. E kifogás a csonkítás ellen még akkor is indokolt, ha feltehetően, de meg nem engedve, a szerző részt vett volna e kötete anyagának válogatásában vagy szerkesztésében. Fekete Sándor az irodalomtörténeti szempontok elsőségét tekinti feladatának, levéltári anyagot kevesebbet lát, mint általában kortársai. Ö inkább a szövegeket (emlékezéseket, irodalmi műveket, életrajzokat, színházi zsebkönyveket, színlapokat, egykorú sajtót) vallatja, miközben nagyszerű, eddig ismeretlen vonatkozásokat, adatokat fedez föl, homályos eszmetörténeti hatások nyomait leli meg. Fáradhatatlan munkása ő a Petőfi-kérdésnek, vonatkozó, elszórtan megjelent tanulmányai két-há- rom komoly kötetet megtöltenének, eddig közülük egy, a „Mezítláb a szentegyházban” című válogatott gyűjtemény jelent meg, az évforduló alkalma segítette elő ennek kiadását. Szerzőnk egyéb kötetei többnyire egységes témakörben foglalkoznak Petőfivel vagy korának ismert alakjaival. A „Mezítláb a szentegyházban” (alkalmazott Petőfi-sor) elsősorban az olvasóközönségnek készült, s ez a megszorítás nem jelenti azt, mintha ez az ilyenirányú válogatás az irodalmi nevelésnek, a tudományos érdeklődésnek nem válhatna segédeszközévé. Petőfi kortársi viszonyítását ugyanakkor messzibbre kiterjeszti az eddig ismertekhez képest. Költőnk, Fekete szemlélete szerint, bizonyítottan egyenrangú kortársa Széchenyinek, Kossuthnak, sőt következetességével mindkettőt és másokat is fölülmúlja, e viszonyítás egyáltalán nem túlzás, Fekete nagy előnye: kifejezetten írói becsvággyal közli nézeteit, így a hatásokat, vonza- tokat, irányító nyomokat élénken, folyamat-mivoltukban leírja, s nem rögzíti azonnal és fölényesen „tudós” meghatározásokba. Példája ennek az írásmódnak a „Borostyán, a vándorszínész” című értekezése, amely kisebb lazítással, szépítő toldalékkal akár elbeszélés is lehetett volna. Fekete jellemzően megírta ennek a színpadi változatát (Kecskeméten bemutatták és könyvalakban is megjelent). Az irodalmi műformák elemeinek ilyen bele játszását az értekezésbe mi szerencsés találkozásnak tartjuk, nemcsak a „Mezítláb a szentegyházban” eseteiben, hanem általában: él általa az értekezés „hőse”, és ugyanakkor közelebb érezzük magunkhoz szerzőnket is. Ez a magatartásmód azonban ritka esetekben sikerül, szerzőnk műve teljes találat. Aki 90
