Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 1. szám - SZEMLE - Paku Imre: Petőfi '73

tása az előbb említett tanulmánykötetnek, nem is egyszerű kiegészítője, hiszen első részében Petőfiről alig esik szó, de ugyanott annál részletesebben jellemzi azokat a közvetlen elődöket, akik szinte egyidejűén elfogadták az Európa-szerte hódító, termékenyítő eszméket. Pándi Petőfiben költői eszméltető erőként keresi a szocialisztikus- kommunisztikus irány hatását, behatolását, annak azonban csak jelentkezését észlelheti, közvetlen kapcsolatot eddig még nem talált. Végső következtetése: „Ha Petőfi lírájába szervesen épültek bele, klasszikus esztétikai értékeket teremtve, az új-szociális eszmék, akkor ennek a megjelenésnek okai és feltételei nemcsak Petőfi zsenialitásában gyökereztek, hanem az objektív valóságban is. A művészi igazság csakis — a szó legtágabb értelmében vett — valóság kifejezője lehet. Új eszmék művészi hitelességű kifejlesztése, illetve megragadása csakis valóságos igények „megrendelésére” történhet. Petőfi lírája tehát az új-szociális eszmék költői sodrával együtt minősíti a magyar valóságot.” Bármilyen kis részletek, töredéknyi átvételek jelzik e kapcsolatot, Petőfi világosan tudatosítja: aki nem tudja felismerni és elfogadni korának szociális eszmevilágát, egész tartalmát, az minden haladás kerékkötője, az önző, tartalmatlan, üres lélek, ama „belső bitangok” egyike.

Közbevetően megemlítjük az ünnepi év végén megjelent két kötet Petőfi-vonat- kozását. Spira György: „A negyvennyolcas nemzedék nyomában” című művének két fejezete szól Petőfiről. Az egyik a már említett „Petőfi kardja”. A másik a részletes, oknyomozó Petőfi-életrajz szükségességét, érvényét, tekintélyét állítja vissza, cáfolja a pontos életrajzok mellőzésének javaslatát. Spira kötetében levő egyéb kortörténeti fejtegetéseket a Petőfi-kutató hasznosan felhasználhatja. A másik idetartozó mű, Hatvány Lajos „Utak, sorsok, emberek” posztumusz kötet egyik fejezete tíz alkalmi Fetőfi-írását ismételi meg, e sorozat adatait szerzőnk belevitte az „Így élt Petőfi” ösz- szegezéseibe, így ezek újat nem tartalmaznak.

Szalai Anna „Koszorúcsata” — eléggé kifejezéstelen, tévesztő — címen az 1923- as évforduló ünnepeinek történetét állította össze. Eredményei nem tükrözik az előzetes új adatokat kereső-fürkésző munkát. Levéltárakban nem kutatott, mindössze a sajtóvisszhangokra hagyatkozik. Egyenetlen művet kaptunk: szerkezeti lazaságok, aránytalanságok, súlyponti eltolódások eredményeként a helyes alapszempont — az ellenforradalom Petőfi-ellenessége — az éremnek csak az egyik oldalát mutatja felénk. Bő teret juttat a mellékes eseményeknek (Pékár és társasága, meg az Akadémia pár marasztaló sornál többet nem „érdemelnek” egy egységre törekvő műben). Az első csoportba foglalt írások feleakkora terjedelemben is többet mondanának. A második fejezet bizonyos kitekintés nélkül — minden alapossága mellett — csupán sejtet bizonyos tudományos törekvéseket, azokat kellő bírálatban nem részesíti. Példa az 1923-as keretből való kitekintése: Szekfű Gyula 1923-as Petőfi-cikkét ellensúlyozzák az 1942-ben írottak. Horváth János „Tanulmányok” című kötetének Petőfi-fejtegetése a költő ízlésfejlődésének fokozatait egységesebben vonja meg, mint 1923-ra készült nagy munka. Babitscsal kapcsolatosan alig marasztal el valamit az 1910-es „Petőfi és Arany” című cikk kényes tételeiből, pedig az, bármint szépíti is, Ady „A forradalmár Petőfi,, és „Petőfi nem alkuszik” két írásának élét tompítja. A „Petőfi koszorúi” című Babits-versnek nagyobb jelentőséget tulajdonít igazi érdeméhez képest. A Nyugat Petőfi-számát sem lehet olyan értelműnek tartani, amilyennek szerzőnk feltűnteti. Általában szereti az egyoldalú túlzásokat, s alig tud semleges maradni és így fölülről szemlélni az 1923-as évnek sokkal bonyolultabb eseményeit, Petőfi-ünnepeit. Az ellenforradalom nyomása nagyobb, mint aminőnek Szalai Anna megmutatja, csak az emigránsok „külföldön” mondhatták ki a szabad szót. Idehaza Móra Ferenc, Juhász Gyula és a fiatal József Attila az igazi Petőfi meghirdetői. A szociáldemokraták óvatossága keveset engedett meg. József Attila „Petőfi tüze” című verse szintén nagyobb jelentőségű itteni értékelésénél. A „Koszorúcsata” mindezek ellenére olvasó- közönsége átlagos érdeklődését kielégíti. Szerzőnk erénye, hogy szépen, világosan, szabatosan fejezi ki magát.

Hogy a Petőfi-kérdés kimeríthetetlen megközelítésének útjai-módjai meghatározhatatlanok, mindez a sokoldalú változatosság, az eddigiekben jellemzett kiadvá88