Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 1. szám - TANULMÁNY - Pongrácz István: Visszatekintés a Petőfi-centenárium francia irodalmára

kell, hogy természetesen azok sem gyökértelenek. Volt már bizonyos Petőfi-kul- tusz előtte is, ha nem is oly kirobbanóan nagy, mint 1923 januárjában.

Nem célunk a franciaországi Petőfi-irodalom kezdetét és kialakulását részletesen ismertetni. (Az megtalálható Kont Ignác: Petőfi a franciáknál c. műben. Petőfi Könyvtár. Bp. 1911.)

Az 1923. évi jubileum előtt Magyarország az ő szellemi törekvéseivel mondhatni ismeretlen volt Franciaországban. Elszigetelt úttörő kezdeményezések voltak ugyan (Horányi és Wallaszky latin nyelvű művei és Batsányi J. ismertetései), de nagyrabecsülésünket a Victor Hugo által is dicsőített szabadság- harcunk és a hozzákapcsolódó Petőfi-költészet váltotta ki, s emelte egyszerre magasra a szabadságharc bukása utáni emigránsok közreműködésével is. Nem hangsúlyozva a magyarok műveit, francia részről a legelső lényegesen nagy Petőfi-ismertető: Saint-René Taillandier volt, aki (a magyar Kertbeny elindítására) a Revue des Deux Mondes-ban már 1851-től írt cikkeket. Nekünk most ,,La poésie hongroise au XIX. s. Petőfi Sándor” (1860. IV. 15) a legfontosabb, mert ebben ő rangsorolja Petőfit először Európa legnagyobb lírikusai közé. Petőfivel kapcsolatban betöltött hivatását nagyszerűen méltatta utóda, Maxime du Camp a Francia Akadémiában mondott emlékbeszédében, mikor többek között kijelentette, hogy Taillandier tanította meg a franciákat Petőfi szeretetére. (Discours de réception, 1880. dec. 23. A Francia Akadémia sorozatában. 1880—89. I. 178.)

Petőfinek legnagyobb francia apostola: Thales Bemard volt. Elsősorban cikkekben és fordításokkal hódolt, de ő írt először dicsőítő költeményt is (1855- ben):

Halld, Petőfi, íme Franciaország zeng sírodnál Üdvözletedre először dalt. . .

Egyébként a magyar irodalom első francia nyelvű vázlata is tőle jelent meg Ilistoire de la poésie c. művében, 1864-ben, és ő tudatosította először hazájában, hogy Nyugat hálára kötelezett Magyarország iránt, mert megvédte azt a keleti barbár támadásoktól évszázadok folyamán.

Az egyre számosabb Petőfi-ismertető közül ki kell emelnünk még egy igen jelentősét: Prosper-Marcelin-Hyppolite Valmore-t, aki a Revue Contemporaine 1856. október 1-i számában közölt tanulmányában először említi a Petőfi szelleme és a francia géniusz közti hasonlóságot, mely mint jellegzetes értékelési motívum később gyakran fog felvetődni. Továbbá említésre méltók még: J. Dresberg, Ch.—L. Chassin, J. Richard, Au. Dozon, F. Amiéi, S. Amadé, F. Cop- pée — aki „Petőfihez” írt versét ennek szobra előtt szavalta el Budapesten 1885. aug. 12-én, egy francia küldöttség élén —, Larmandie, Y. Krausz, E. Sayous, M. de Polignac és F. E. Gauthier.

Utána, főleg a század elején Kont Ignác cikkei, tanulmányai és előadásai töltötték be a helyreigazító ismertetés hivatását. A továbbiakban — noha jelentek meg még cikkek stb. Petőfiről (C. Mendes, Michelet, stb-től) — a korábban is már kissé érezhető hanyatlás a Petőfi-irodalomban a világháború alatt vált természetszerűleg erőssé, mígnem a jubileumi év a maga páratlan gazdagságával mindent helyreállított.

56