Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 1. szám - TANULMÁNY - Pongrácz István: Visszatekintés a Petőfi-centenárium francia irodalmára

\z évforduló külföldi Petőfi-méltatásainak csúcspontja a Sorbonne „nagy amfiteátrumában” rendezett centenáriumi irodalmi ünnepély volt, mely páratlan sikere miatt akkor is óriási visszhangot keltett (1923. január 26-án), és ma is jogos örömmel kell róla megemlékeznünk. Ott hódoltak Petőfi szellemének nagy nevű professzorok az ősi egyetem nevében (F. Strowszky, kinek apja a lengyelek közt küzdött a magyar szabadságharcban, Lichtenberger, Hazard stb.), írók (köztük Edmond Haracourt, Charles le Goffie, Francis Jammes, Jean Richepin, a Tharaud-testvérek és még sokan mások), továbbá számos „notabilitás” és az az ötezer ember, aki Franciaország képviseletében lelkesedett.

Szónoklatok (méltatások és életrajzok), franciára fordított Petőfi-versek hangzottak el, továbbá három, erre az alkalomra írt dicsőítő költemény.

Ezek közt igen érdekes, eredeti elgondolásé Mme Lucie Delarue-Mardrus 20 versszakos költeménye, melyben látomása van a költőnek: megjelenik Petőfi mint megidézett szellem, megköszöni az ünneplést, hirdeti a szabadságot, fényt jósol a magyaroknak, s visszalovagol az égbe:

.. . Ce soir vous m’ appelez.. . Merci.

. . . Pour V amour j’ ai donné ma vie,

Et V amour pour la liberté ...

... Le nőm hongrois va resplendir ...

Salut! Je reprends V azúr.

A következő 18 négysoros versszakból álló: ,,Ode á Petoefi Sándor” szerzője, Maurice Rostand a Petőfi-keresés motívumából indul ki, s a titokzatos eltűnést a halhatatlanság jelének veszi:

... Célúi qu’aucun cercueil ríenferme,

Cbtient Veternité partout! — mondja.

A harmadik költemény: „Au poéte magyar Petőfi Sándor mórt sur un champ de bataille á 26 ans” J. Sarment-tól való, és mély, életfilozófiai gondolatok jellemzik, melyeket a költő korai halála ébresztett lelkében.

Meg kell azonban említenünk, hogy ez az ünnepség nem volt zavartalan. Szinte dramatizálódott a valóságban az a vád, amelyet itthon Babits M. fogalmazott meg „Petőfi koszorúi” c. költeményében. Mert amikor az akkori magyar rezsim képviseletében a népszerűtlen Pékár Gyula is szólásra emelkedett, egy, a karzaton tartózkodó „ellenzéki” magyar csoport vádoló közbekiabálásokkal döbbentette rá a szónokot, hogy nem lehet szólamosan visszaélni a szabadság eszméjével a valóság „aranyfedezete” nélkül. A csoport irányítója Politzer György magyarországi származású francia kommunista politikus és filozófus volt, akit megszálláskor a németek kivégeztek. Illyés Gyula is vele volt. Sőt a szlávok is közbekiabáltak, magukénak mondva a „Magyar vagyok” költőjét. A tüntetést rendőri beavatkozás állította le. A beszámoló francia sajtó nem ír az esetről, viszont „egyenes adásban” találjuk meg leírását Illyés Gyula: „Hunok Párizsban” című könyvében.

Természetesen a Petőfinek szánt francia tiszteletadás szándékát és tényét mindez nem likvidálta.

A sorbonne-i ünnepléshez Petőfi lángesze szerezte meg a jogot — mondta az egyik szónok. Az ünnep megszervezője pedig Jean de Bonnefon volt.

57