Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 1. szám - KÖSZÖNTÉS - Szilágyi István: Kós Károly születésnapjára

Ez az üzenet akkor, az ő és társai kezén virágba bomolva termést hozott. Másutt is ugyanúgy volt Európában, s ahol a történelem fagya el nem pusztította, máig érő, töretlen fejlődésű gyakorlattá vált, amelyben a századelő kezdetei már nem végeredmények, csupán állomások. Annak az egészséges alapokon álló közgondolkodás kialakulásának állomásai, amely élvonalbeli korszerűségében is egy-egy nemzet sajátos bélyegével világra születő alkotásokat eredményez.

Az elmúlt félszázadban az építészet elméleti, tartalmi és formai vonatkozásban egyaránt hatalmasat változott. Mi, a szakma művelői a nagyipari előre- gyártás korában messze kerültünk a századforduló kézműves lehetőségeitől és gondolkodásától. De tarsolyunkban a tömegtermelés követelő feszítésével, hátunk mögött az eddigi nagy modernek tanításaival, eredményeinkben jórészt elszakadtunk attól a földtől, amelyen élünk, s amelyre egykor Kós Károly épületeit olyan biztonsággal helyezte. Sémákban gondolkodunk és cselekszünk, de ezek legtöbbször külhoni termékek jellegtelen, meg nem értett, eltorzított másolataiból merevedtek körénk. A megújulás szükségességét nem az építészek találták ki: a közvélemény fordít hátat jövő élete kulisszáinak.

Hazánkban a két világháború közötti reakciós neobarokk felfogás és a Bauhaus vele szembe állított haladó, de szintén gyökértelen törekvéseinek párharca, majd hagyományaink egyoldalú értelmezése megszakította az egészséges fejlődési folyamatot. Pedig feladatainkat más eszközökkel, de elődeink nyomán járva kell alakítanunk. Nem azért, hogy különbözzünk, hogy mások, hanem hogy igazak legyünk. „Mert azt tanultam mindenütt, azt láttam minden nagy nemzetnél, hogy az apák dolgát folytatják az utódok... Ugyanezt látjuk északon és délen minden olyan nemzetnél, akihez mi tanulni járunk, hogy hazajőve —• lebecsülhessünk mindent ami a miénk — merthogy itthon nincsen készen akkora kultúra, akkora művészet, mint amilyent — hozhatunk könnyen, készen — külföldről. Mert nekünk azt előbb csinálnunk kellene. Mert össze kellene szednünk nagy fáradsággal az ország minden részéről a széjjelszórt köveket, hogy azokkal a magunk képére építhessünk. És ehhez hit is kellene, és nagy fanatizmus is, és rettenetesen sok munka..” „..szükségünk van a művészetre, szükségünk a művészi munkára, mint ahogy szükségünk van a kultúra más terméseire is. És mert szükségünk van reá: meg kell teremtenünk. A múltunk megvan, a népünk él, és él még népünk művészete is. Már csak egy Ruskinra, Morrisra és Ashbee-re van szükségünk...”* Hogy ki lesz iaz, még nem tudjuk.

Életünk múltunk emlékei között zajlik. Kiáltó szavunk, óvó kezünk még csak puszta létüket védi. Meg kell ismernünk és értenünk őket, hogy mások is megértsék és értékeljék. És hogy vérünkké váljon az azokban megtestesült kifejezési mód: olyan szabadon használhassuk, mint költő az anyanyelvét. Akkor egy lépéssel előbbre jutottunk a megújulásban, mert közelebb kerültünk a modern magyar építészeti törekvések kezdeteihez.

*Az idézetet Jankovics Tibor engedélyével közlöm, aki Kós Károllyal 1973 tavaszán beszélgetve jegyezte azt fel.

54