Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 6. szám - SZEMLE - Mátyás István: De, te, legény, majd megérted

a szenvedés ia láger-lét körülményedből (körvetkezőén meghatványozó dik, és így tovább. Másfajta lét, de nem a rálhlató folyamiatoktól elszigetelt lombik-lét ez, a viszonylagosan értelmezett szabad emberi élettől-cselekvéstől nem annyira elvont, hogy iá novellák hősed elveszítenék jelleműik összetettségét, hogy az igazság ne maradna igazság, ia gazság pedig gazság, s hogy az életben maradóknak, a táboriból kiszabadulóknak ne kellene ugyanúgy towábbvinniük önmagukban — egyéniségükbe épülve — lágerbeli tartásukat és cselekedeteik következményeit, mint iahogy magukkal hozták korábbi életük során kialakult önmagukat, amilyenek voltak letartóztatásuk napján. Mindazt, amit iá táboriban tettek, onnan kiszabadulva is vállalniuk kéül, elsősorban önmaguk előtt, s ez az egyik legnehezebb próba. Jól tudja és érzékelteti ezt az író is.

A ciklus első írásában, amely az Üt épül címet viseli, még nincs főhős. Azonos helyzeti értékű szereplők vannak. Az egész egy folyamat rögzítése. Nincs fordulópont, nincs konfliktus. Leírás van. Ült épül. Élünk. Sok iá kijelentő mondat. De éppen ez la folyamat-leírás, ez a sok kemény kijelentő mondat kelt nyugtalanságot bennünk. A „Vadak menekülnek. Talicskák nyikorognak. Kövek gurulnak.” (II. kötet, 10. o.) mondatsarok a jól szerkesztett szövegkörnyezetben nem békés idilleket, nem úgynevezett szép történeteket ígérnek a továbbiakban. És már mindjárt a második novella, iá Kiesig mérges öregúr — a ciklus egyik legjobb írása — igazolja, hogy jogos volt a nyugtalanságunk. Ebben az Adrián professzort ábrázoló, ha pontosabbak akartunk lenni, az Adirián-féle, végsőikig helytálló, sőt iá helytállásban igazán felmagasztosuló típusnak a jellemét mélységekig, jó érzékkel feltáró novellában mutatja meg először laz író, miről is van szó, mit Vizsgál, mire figyel, mi érdekli a személyi kultusz (túlkapásai következtében egyik percről a másikra más, iá korábbitói erősen eltérő körülmények közé került embereikkel kapcsolatban. Adrián professzor, aki sokáig csak a tudománynak, a munkájának élt, s aki jóformán senki és semmi másról nem vett tudomást, indokolatlanul belekerül egy embertelen, szörnyű „gépezetbe”, s eljut addig, hogy megérti egymás segítésiének a szükségességét, laz elszigetelődés,, az önzés, vagy mondjuk más szóval: laz elmagányosodás veszélyét, ö, aki korábban iá füstöt sem bírta, kihallgatásai alatt, saját magát veszélyeztetve, cigarettacsikket lop másoknak, a bajiban vele egy társaknak.

Van a Kicsi, mérges öregúr című novellában egy félelmetes rész, amelytől első olvasásra egy pállaniatnyi ideig talán neyatbetmákünk támad, hogy ,aztán fölfogva és gondolataink .pályáján végigfuttatva mindazt a közlést, amit a leírt néhány mondat tartalmaz, hirtelen elkomorodjuink, s a megértés döbbenetében néhány másodpercre talán levegőt is eűífelejtsünk venni. Ebben a részben Lengyel József leírja, hegy egy embert azért vittek be a gyűjtőfogdáha, mert „egy áruházban hangosan ócsárolta a kalocsnik minőségét” (II. kötet, 46. o). Ugyanakkor odabenn találkozik iá gumigyár főmérnökével, akit szintén letartóztattak, mert — a vád szerint — „kártevő szándékkal gyártotta a rossz kalocsait. De ha a kalocsnit szidni rágalom ...” Nos, azt hiszem, nem kell tovább folytatni, hogy érezzük, micsoda őrült esztelenségök kísérték azt, amit összefoglaló kifej ezéssel személyi kultusznak nevezünk. S ami a novellák sziemipontjából a lényeges: mennyire kiszolgáltatott, tehetetlen volt az egyes ember, milyen gondolkodásmód ellenében és légikörben kellétt helytállniuk azoknak, akiik erre meggyőződésük és az igaz .ügybe vetett hitük alapján 'alkalmasak voltak.

Békés, leíró fcezdésű novella a Kicsi, mérges öregúr, de ebben a kezdésben mégis benne van ugyanaz a feszültség, amelyről az előző írással kapcsolatban már szóltam. Mi történik majd ezzel az lamlberrel? — kérdezzük magunkban az

562