Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 6. szám - TANULMÁNY - Z. Szabó László: Radnóti önarcképe

abszitrak túrnának még sötét vizeit sem, mutatja „Hirosima” c. képe, a háborús Gélemmel, vagy az Archipenko viaskodó figuráira emlékeztető „Harc az An- gyallal”-sorozat. Mint tudjuk, az absztraktok nehezen bocsátották meg még a „realisztikusabb” színeket is, például a zöldet, a figurákat pedig éppenséggel az expresszionisták számlájára kell írnunk. Itt azonban megingunk Barttha piktúnabeli meggyőződéseit illetőleg, s féltjük, izgulunk festészeti mondanivalójának gyöngéd, humanisztikus igazáért. Humánuma — az általánosabb szinten mozgó, a közérthetőség, sőt a hétköznapok nívójára szállított mondanivalója ■— kertek, bútorok, néhány kitűnő arckép és figurális kompozíció határáig terjed („Önarckép” és „Öcsém és én” a kezdeti évekből, „Favágók” 1941, „Aktok” az ötvenes évekből, „Hegedűművész” gouache 1955, „Tihanyi postás” 1956, „íriszek” 1959, „Berenice kertje” 1970, „Madame Moreno” 1974).

BARTHA LÁSZLÓ: HEGEDŰMŰVÉSZ

Képeinek zenéje olyan éteri, olyan bonyolult ritmusú — mondhatnánk bartókiam fájdalmas pianissimók vagy Messiaen és Debussy tudós akromati- kával össaeszőtt zenéje —, hogy a legkisebb ritmus-összecsúszásra, bizonyos felhangok túlzó felerősítésére kompozícióiban összekoccanás áll be; a csodálatosan megőrzött, féltve kezelt festői tartalom kicsúszik belőlük, a képlet felrobban. Így keltenek a felerősített, harsogó színakkordok, lila-bíbor kockák légüres teret maguk körüli („Patetikus etűd” s két összezulhant „Ikon”, melyeken Bartha momdanivaliója egy éppen neki való témán kissé elvérzett, szétfolyt). Egyben italán ez volt az út ahhoz is, hogy új szín- és formaszintézisig

551