Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 6. szám - TANULMÁNY - Z. Szabó László: Radnóti önarcképe

jusson el, mint amilyen az „Este” c. erőteljes (kompozíciója (1974), melyen a szigorúbb megfogalmazás az erőátállítás új frontjára vezette.

Külön remek területe Banthának a köny viülusztrálás, akárcsak egykor Chagall vagy Kupka vagy Matisse összművében, főleg ott, ahol alkalma nyílik technikáját feldúsítania, szín- és vonalrendszerét egymással élvegyítenie. Legszebb lapjait Petőfi 1846-iban írt „Tündérálom” c. verséhez írta (1974): úgy lebegnek ezek a lapok, mint cémafekertén erezett, halványkék és rozsdabarna lepkeszámyak, őrzik a bonyolult technikának s egyben a látásnak, átérzésnek tündérszép titkait és mesterfogásait.

„Művészet a művészetben művészet”, mondta e rejtelmes, hármas metamorfózissal egy New Yorkban kiállító művész, Reinhardt, 1967-ben. Bartha negyvenévesen Franciaországban s azóta négy alkalommal ott, hatvanévesen Bulgáriában, s azt megelőzően a Szovjetunióban, a Szinyei Társaság, a KÚT, a KEVE kiállításoktól kezdve római (1938), brüsszeli (1948), londoni (1967), brazíliai (1968), belgrádi (1973) kiállításokig, óvatos tántoríthatatlansággal vitte tovább a művészetébe írt, de ilyen maliciózusan megfogalmazott kritikával nem tudatosított művészeti célkitűzéseit, s mutatta azokat be. Ezek az eszmények, ismeretek az éivonatkoztatás, a vízió kishaján parttalan területe felé terelték, sőt csábították őt, nem állították fel számára a mondanivaló csapdáit, a szín- zuhatagok zsilipjein sértetlenül törtek át érzelmei, az ismerős világba terelő káprázat. El is fogadott mondén látványt feltétel nélkül, azzafi a biztonsággal, hogy mindent átszűr a mindentől megtisztító, kényesen desztilláló vízióba. E desztillálással azonban kiöntötte olykor-dlykor mondanivalóját is, mélynek szigorát, fenntartásait, a vízió-morálnál különb, fájdalmasabb tanítást hiába keresnénk képein. Morálja: a nagy kultúra, láthatatlamil is homlokára írva mindazoknak, akik a festészet gyöngéd-erőteljes suttogásából megértik s kiérzik, hogy miről van szó. Akkordjaiból nem állított össze jegyeket, mint Bertán, nem lett kubista vagy geometrikusán absztrakt, mint Albers vagy Max Bill, nem bástyázta éi magát rácsokkal, szám-erődítményekkel, mint Dorazio vagy Vasarely, csak megmaradt a magyar lírizmus nagy, minden jegyet összemosó, gyönyörűszép árterületén, a tihanyi csendnél, mely kétezer évesnél is több kultúr örökségünk. ■

Az egész Bartha-mű kinyilvánítja ezt a szabadon áramló, nagy levegőt, s ezzel a rejtelmesen felépített, mégis nyilvánvalóvá vált tér-vízióval kitágította festészeti horizontunkat, mely elér tőlünk Párizsig.

552