Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - TANULMÁNY - Z. Szabó László: Radnóti önarcképe
BOZÖKY MARIA Bartha László gyűjteményes kiállítása (MŰCSARNOK, 1974. OKT. 11—NOV. 3.) Műveik, melyek valamilyen gyűjteményes kiállítás keretében, .azaz nem csupán egynehányadmagukkal vagy mások műveivel keveredve, függnek egymás mellett, tartalmazzák általában: 1. az általános atmoszféra, 2. az együttes mondanivaló, s 3. az egymással valló összetférhetőség jegyeit. (Előfordulhat, hogy egy és ugyanazon művész különböző korszakból való alkotásai valósággal „ütik egymást”, mint például Egrynél vagy Picassónál.) Bartha nagy kiállításának légkörében azonnal fellélegeztünk: egymással harmonikusan megférő képek nyílt, hűvös-kellemes légköre fogadott, a képek valósággal tágítgatták egymás terét, kinyújtották, lebegtették. Halkan csendültek fel az egymásnak felelgető színek, a sok, mosolygó gerániumvörös, tág horizontú szürkék, lobogó sárga árnyalattok, kék és lila színakkordok akromatikája. A mai festészet világát nemcsak a századeleji avantgardisták agyialták ki, hanem újból felfedezték s fejlesztették a második világháború utáni nemzedékek: az amerikai Pollock tüzet gyújt nyüzsgő, kavargó kompozícióin a negyvenes-ötvenes években, Mark Tobey friss levegőt lehéiget a lángba, Wols, Tapies, Nay, Stael és Mark Rothko őrzik az absztraktam gyöngéd színeit, sokszor az elsápadó fehérig és narancssárgáig, Georges Mathieu teleírja a légűrt zsúfolt, izgatott jegyekkel, Hartung dinamizmussal. így válnék szét az absztrakt festészet útjai, és értelmezhetjük lírainak vagy expresszáonisztákustnak, lehet tehát az absztrakt kép „valamivel több” vagy „valamivel kevesebb”. Több: ha megsejtjük benne mondanivalójánák rejtett jegyeit, táji és figurális kiindulásokat; kevesebb, ha megmarad a „külső” jegyeknél, a színnél, formánál. Könnyű belehelyeznünk ebbe a világba Bartha László piktúrájáit. Szervesen odaillik, egyenletes haliadással írta fel a maga harmonikus menetét, tánto- níthatatlanu'l akkor is, amikor kicsorbíthatta volna a realizmus. Az összképlet okos, rokonszenvesen összetett maradt a maga diszkrét határain belül, nem robbant ki, nem veszítette él önuralmát. Belülről táplálkozó piktúra, azaz a lé- lekmélyből veszi fegyelmét, bizakodását, intim inspirációit, ám színeit a természet írja fel: a Balaton lila jegének gyémántvillogású cirkálmait, kanyargós utak levendulaszürkéit, a .nádvilág ropogós aranyát, koratavaszi híg kékeket, kohók mályvavörös lobogását. Látványainak megvan a maga haj szálcső-struktúrája („Alumínium” 1961, „Kaldnáló üzem” 1961, az „Ajka”-soroziat 1959, a tűzzöld „Erdő” stlb.), ez mint szín-vérrendszer táplálja a kompozíciók izzólágy megfogalmazását. Lírai, .absztraháló készségébe károsan zuhan bele olykor-olykor egy-egy .oda nem illő pernye, — figurák, mélyek nem szervülnek bele a kompozícióba, melyek árnyat vetnek realizmusukkal a tiszta elvonatkoztatás hangjára, például a kis fekete alakok a „Nádvágók” arany tengerében, vagy a martinászok és kohászok, akik az illendőség kedvéért maguk is izzó vörössé másuínak át az „Ajka”-sorozat egy-egy szegletében. Balladisztikusabb hangot vált ki „Öreg Tihany” c. képén (1964) az üvegfestmények lila pompájában odaállított asszonyalak, de hogy mennyire nem szabadna felkavarnia 550
