Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Tatay Sándor: Töredékek a soproni évekből
szülőföldünk TATAY SÁNDOR Töredékek a soproni évekből Könyöklők ia soproni evangélikus teológusok újonnan épült otthonának ablakában. Lent az építkezés maradékait takarítják a hallgatók. Zömében elsőévesek, mint magam, de kéményen dolgoznak jónéhányan a felsőbb évfolyamokból is. Zömök barnák, gömbölyded tányérképűek, vállas gyérhajúak. Magyarok, szlovákok, németek származásukban, aszerint, .ahogy a lutheri egyház megoszlik az országban. A pallér szerepét az ószövetségi teológia professzora tölti be. Mo- kány tartású, tömör kis ember, fején csúszkál a délutáni napfény. Oroszlánrészt az ő törhetetlen akarata, hite hozta létre ezt a pompás új otthont. Nem egy papot ismertem életemben, aki az égiek szolgálata mellett kitűnően látott el gazdasági feladatokat. Hová lett volna nélkülök az egyházak ereje, hatalma. — A Tatay úr páholyból néz bennünket — mondta a professzor csak úgy háttal nekem, de azért, hogy halljam. Igaza volt, kicsit idegenkedve néztem ezt a szorgoskodást. Valamikor, még kisdiák koromban, néhány hónapig voltam cserkész. Mindjárt az elején a szolgálat és jócselekedet intézményesítésével kezdték. Bántott, hogy akik nyüzsgésükkel valamilyen rangra tettek szert, nekem parancsoljanak olyan hatalommal, amilyet apám sem igényelt felettem. Nem szabadulhattam a gondolattól, hogy az egész csak értük van. A nagy kalap, a hosszú bot, a liliomos jelvény, mind csak értük, akik uralkodni akarnak a lelkűnkön. Szabadságjogaim kijátszásának tartottam és megszöktem. „Sosem lesz belőled a társadalom hasznos tagja”, mondta a parancsnok. Ma sem felejtem el otromba válaszomat. „Nem is akarok tag lenni!” „Hát mi akarsz?” kérdezte. „Ember — feleltem — felnőtt ember.” Ott az emeleti ablakban még nem voltam igazán felnőtt, mert a professzor kihívása eltalált. „Majd megmutatom én nekik.” Lezúdultam a lépcsőn. Nem a szolgálatkészség alázatával, nem a gyönyörű intézmény csinosításáért, hanem azzal a büszkeséggel, hogy majd megmutatom, ha belegörnyedek is. Ácskapcsokkal összeakasztott pallódeszkákon talicskáztiák felfelé a törmeléket egy épülő dombra. Egy tolta a talicskát, kettő kétoldalt húzta. Fogtam egy talicskát, belelapátoltam, amennyi felfért. Megindultam vele, lendületeit vettem a laposon, és minden erőmet megfeszítve feljutottam .a csúcsig. Nem vpltam erősebb, mint a többi, de nagyon dühösen akartam. Minden munkának van tempója, ritmusa, szívverése, kimért törvénye az ember képessége szerint. De mindezzel nem törődtem, csak neki, mint a kos -a tükörnek. Azt akartam bizonyítani, hogy nekem ez könnyű. Futkostam a nehéz talicskával esteiig. Lábam re516
