Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 6. szám - Benkő Károly: Gyűlölködők (elbeszélés)

heti, csak az apját. Azt azonban menten eltökélem., ha jön a Dezső, a hátára teszem a permetezőt.

Kifogy a gép s könnyű lesz. Milyen jól van elrendezve: tele tartállyal lefelé halad az ember, üresen meg fel. Az öreg nincsen sehol. Biztosan bebújt a pincébe. Én teszem a dolgomat. A második forduló után megint ott áll a hordó mellett, s kérdez:

— Az élőbb hogyan vetted fel? — Fogom a gépet, felemelem a hordó szélére, megfordulok, s magamra csatolom. Mutatom neki, hogy mit tud a Dezső. Tetszik neki.

— Na, igyál — szól elégedetten, s bancsót, poharat vesz elő. Miért ne innék? Megszolgáltam. Jó bor. Rizling. Két pohárral öntök le belőle.

A nap már magasan jár. Erősen tűz a szőlőbe. A sorok között megreked a levegő. S akkor üt bólém a gondolat: mi lesz, ha a Dezső egyáltalán nem jön?

Leülök. Valahogyan tisztázni kell a dolgot az öreggel: én nem vagyok a Dezső, s hogy ő az én apámmal nem beszélt meg semmit, mert az ötven kilométerre ide nem is álmodik arról, hogy a fia már egy órája a Dezső névre jár, kel.

De hát az öreg nem mutatkozik. A kancsót meg a poharat otthagyta a hordó mellett. Beveszem magam a nyolcadik sorba és permetezek. Minden sornál iszom egy pohárral a magam, eggyel a Dezső egészségére.

Nem tudom hányadik fordulónál tartók már. Az öreg ott áll megint a hordónál. Látom, a bort nem sajnálja, a kanosó ismét te|li Van.

— Na, igyál, Dezső — kínál. Most ő is iszik. Koccintunk.

— Egészségére — bátorkodom a koccintással.

— A Mariska mit csinál? — böki félém.

Megáll a torkomon a bor. Ha én tudnám, hogy ki az a Marisba... Próbálók okos lenni:

— Főz — mondom. — Ilyenkor főz...

— Honnan tudod, hogy főz? — mered rám az öreg — hiszen Győrben van.

— Ilyenkor Győrben is főznek — szólok, és búj ók a gép alá. Ebből baj lesz. Ha f elmegyek, még azt fogja tőlem kérdezni, hogy a Bandi mit csinál, s ha azt mondom, hogy buglizik: ki fog sülni, hogy a Bandi egy ló. Dezső apjának a lova.

— Reggelizni gyere, te Dezső — fogad újfent a hang. Hát az nem árt, veszek magamnak ismét bátorságot, s leteszem a gépet. Megyek az öreg utón. Az ajtó előtt megállók. Meggondolom még egyszer a dolgot, bemenjek-e? Az öregen kívül még lehet itt valaki, s ismerheti a Dezsőt. A küszöbön majd nekimegyék a háziasszonynak.

— Na, Dezső — így ő —, hát te vagy az? — Rám néz, aztán betessékel. Köszönök szépen, és próbálom a Dezsőt utánozni. Úgysem ismerik.

Az öreggel ketten ülünk az asztalnál. Szalonnázunk. Ha Dezső nem jön, ebédre is maradok. Az öregasszony a tűzhely mellett tesz-vesz, onnan szól:

— A Mariskának sohasem jön meg az esze. Itt elhagyta, most meg utána szalad ...

Mégsem maradok itt ebédre.

— Ha apádnak lennék, már akkor nem engedtem volna hozzámenni — oktat az öreg. De ti mind olyanok vagytok. Még meg sem kérte, apád már egybetette a kezüket. Most aztán itt van ... az a Mariska ... az a Mariska ...

503