Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - Bába Mihály: Látogatás (elbeszélés)
BABA MIHÁLY Látogatás — Siess már, szívem — türelmetlenkedett az asszony, férjét sürgetve. — Nemsokára négy óra. Este hétkor meg Juciék jönnek. — Jó, jó, csak készítsd a gyereket — mondta a férje, és kényelmesen kötötte nyakkendőjét. Megnézte magát a tükörben, aztán leoldotta nyakkendőjét, elővett egy másikat, maga elé tartotta, nézegette a tükörben, hogy jól illik-e ruhájához, fintorgott, újabb nyakkendőt halászott elő. egy csíkosat, világos színűt, és azt kötötte inggallérja alá. Aztán könnyű léptekkel átsietett a szobán. Az előszobában megállt, bekiáltott a másik szobába: — Cica, megyek le, előkészítem a kocsit. Csukjátok be az ajtót. Siessetek. A bordó Wartburg ott állt a kapu előtt. Mielőtt kinyitotta volna az ajtaját, körülnézett, a járókelőkön legeltette tekintetét, aztán nyugodt, magabiztos mozdulattal kinyitotta a kocsi ajtaját. A kocsiban szigorú rend volt, mégis megigazgatta a pokrócot, az autótérképet, elővette a törlőrongyot és letörölgette a kocsi tetejét, az üvegeket, az ajtót. Az asszony apró léptekkel sietett a kocsihoz, és maga után vonszolta a fehérbe öltöztetett kislányt. — Ülj be szépen, és vigyázz, ne gyűrd össze a ruhádat! Ne lássa a nagymami, hogy piszkos, murcos rajtad minden... érted? — Igen — dünnyögött a kislány, és behúzódott a hátsó ülésre. — És felelj illedelmesen, ha a nagymami kérdez, mert nem kapsz csokit. A kislány vállat vont. A férfi beült a volán mögé, az asszony pedig melléje. — Állj meg a Szent István körúton, a nagy Közért előtt... — Minek? — Minek? Hát, valamit csak viszünk a nagymaminak. Vagy nem? Sajnálod talán, mert az én anyám. — Ugyan, kérlek! De azt mondtad, hogy mindent előkészítettél! A férfi bekapcsolta a motort. A motorház könnyedén megremegett, majd a kocsi az úttestre ugrott. Az asszony hátradőlt, szüntelenül jobbra nézett, a járda felé, hogy nem lát-e ismerőst. Férje élvezettel fogta a volánt, önfeledten vezetett, csak az úttestet nézte. A Szent István körúton megállt, de nem szállt ki. Az asszony kiszökkent a kocsiból, és tíz perc múlva apró csomagokkal megrakodva tért vissza. — Mehetünk — mondta. A kocsi nekilendült, és besurrant a többi rohanó kocsi közé. — Mit vettél? — fordult az asszony felé a férje. — Apróságokat. Egy kiló narancsot, két tábla csokit, kaptam banánt is. Vettem egy kiló citromot, egy kis rumos meggyet, két vietnami kompótot... azt mondják, nagyon finom, egy kis kekszet meg minyont. Tudod, szívem, a mama mindig szerette az édességet. A férfi bólintott, mosolygott. — Igaz, mindig szerette az édességet — mondta, de hirtelen arra gondolt, 494
