Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - Héra Zoltán: Versek Kemenes-Gíleádon (vers)
HÉRA ZOLTÁN Versek Kemenes-Gíleádon Nyárfahajós Rajta — mondtam, és dagadtak lombvitorlák, indult napflottám délnek, sás-dokkon, kender-öblön át, ki a kapált vizekre, címer-tajtékon, tökvirág-habon hajtva a széllel, szökve előre. És kint már, a csiszolt buzafacetták fölé, s hol remeg árban külön ár, zúdul irtásra csilló csemetefolyam, az egész felserkent kerttel, az almafás, füzes, kőrises fedélzeten, víve vermet is, szérűt is utaztatva. „Hol bújsz, gyere már” — hallom is, nem is, világ lustája, parancsra süket, kémlelek árbocról repce-mólót, az a bárka-hegy, az az opál koporsó, befogni azt is, egy ággal följebb megyek. Nem dölyföl semmi ott, csorda-földek és gulya-rétek értve félszóból térülnek, jönnek, kompon már minden karám. Ménes is, gyihos, csitulva el fordul, beáll, vonul velem. Ért tervet mind, játékot nem ront nyúlzátony, szarvassziget. Tartják szerepük nászrejtekek: bújnak is, úsznak is, bozsognak s fölénekelnek. Fent — s de fennen ott! — nyárfahajómon, tikkadt Ulysses-inas, sejtve már mit vezénylek, társult hangok, társult szavak, sejtve, minek az öröme éget. 489
