Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - Héra Zoltán: Versek Kemenes-Gíleádon (vers)
„Gyere le, menj a dologra” — hallom, és tudom: nekem a dolog is ez lesz, ha űzne is másra mezők pallérja. Komisz tér, komisz idő: haván is, ha sújtana hóba, sivatagán is, ha verne porba. Tudom ott, és égnek kimondom: jöhet sötét is, fenyíthet Bírák-gyűlése-csillag — lelek kikötőt nekik s magamnak. A föld alól, o talp alól Búcsú egy nyárban Szélcsend. Bújja minden a napot, lusta, szendergő álomdélután. Búcsúszó? Odacsusztatott, odadobott félszavak, félsóhajok. Szelence súgja: menj, de csendesen. Bab-inda: menj, ha menni kell. Hajnalka-tornác: ne gondolj velem. Fedett kút: most már nélkülem. Ecetfa: lépj csak át árnyékomon. A pajta: vissza ne nézz. A kazlak: nekünk is nehéz. A vályú, a csöbör, az ól: erre készültél, tudtad te jól! S ott már a kövecses, a bíbices, a fácános, üreges, fészkes! Rét sarja mondja: jönnél még, szednél szálankint. Nyúl odva: sörétes bújik arra kint. Szarvasles: kikémlelnek. Rókanyom: vasba terelnek. Zab-mező: tilosból kihajtanak. Hörcsög-út: zsákba varrnak. Vakond-vár: megvakítanak. Szarka raj: megcsúfolnak. Száradt nyír: nyúznak. Kőkereszt: fölszögeznek. Mély árok: eltüntetnek. És csak odébb a csupa-lómb szavak. Felleg-oromról, hegy-torokból? A föld alól, a talp alól: „Menj csak, én bízom benned!”
