Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: "Rezervátumok"

Az itthon maradt férfiakat is megette az idő. A földnél is savanyúbbak, koravének. Ölükbe ejtett öklük csöndben pihent, arcukról rég lemosódott a hajdani „őrállók” keménysége. Nekik nem jutott dinnyeföld, azaz nem vette át őket az AKÖV, a MÁV, az ilyen vagy olyan üzem, megmaradtak egyéni parasztnak. S eddig a napig vártak arra, hogy majd csak megoldja gondjukat a nagy idő.

Az esemény szele már korábban megcsapta őket. Tavalyelőtt így, ilyen szorongással és reménykedéssel ültek az ispánkiak, akik azóta példát szolgáltattak. A jobb élet reményét ők élesztgették a nagyrákosiakban, a szattaiakban. Heteken át — a helyi tanácstagok kezdeményezésére — apró kis gyűléseken érlelhették az elhatározást. Aztán megindultak. A közülük való, de messze előttük járó vezető, a tsz agrármérnök elnöke felidézte a tsz-szervezés hajdani tapasztalatait: mennyivel nehezebb volt akkor. Nekik mindent elölről kellett kezdeniük, a most belépők viszont már egy jól szervezett, eredményesen gazdálkodó nagyüzemnek lehetnek a tagjai. Az alapot lerakták helyettük.

Az őriszentpéteri tsz-nek ezen a napon hat faluból rendeződött immár a határa. Szalafő, Kondorfa, Ispánk után Nagyrákos és Szatta is felzárkózott. Több mint hétezer hektáros nagy gazdasággá szerveződött a körzet, amelyben más lesz a sorsa az asszonynak, férfiembernek, fiatalnak és öregnek.

Ettől hatódtak meg a szorosan egymás mellett ülő asszonyok. A sok vívódás után megkönnyebbülve, reménykedve fürkészték jövőjüket.

A ritka alkalom elhozta a járás vezetőit, az ő jelenlétükben hányták-vetet- ték meg, hogy a csatlakozás mekkora öröm és mekkora gond. A belépők részére munkafeltételeket kell teremteni, jövedelemhez juttatni őket. Ne kelljen többé kaszát markolniuk az asszonyoknak, de ne rövidüljön meg a tsz régebbi tagsága se. El kell végezni a tagosítást, meg kell szervezni az új üzemegységeket, intenzíven fejleszteni a háztáji gazdaságokat, felfrissíteni a lerobbant szántókat, legelőket.

Ennek a tanácskozásnak a hangulatát nem lehet elfeledni. Számomra itt vált világossá: merre menjen, hogyan fejlődjék tovább az Őrség. S amikor az ezt követő napokban, hetekben elmélyedtem a táj „irodalmában”, áttanulmányozva azokat a terveket, jelentéseket, értékeléseket, melyeket a megye és a járás vezető szervei készítettek, már tudtam, hogy a „rezervátum” sorsa az utóbbi négy-öt évben eldőlt. Sok tétova, bizonytalan lépés után egyértelművé vált: az Őrséget meg lehet és meg kell menteni, az itt élő lakosság számára is van jobb út a boldoguláshoz.

VONZÓ LETT A TSZ

Három évvel ezelőtt Bajánsenyén alakult ki az Őrség első optimális nagyság- rendű közös gazdasága; a Kerkamenti Tsz egyesült a magyarszombatfai szak- szövetkezettel. (Magyarszombatfa, Velemér, Gödörháza nem tartozik a történelmi Őrséghez, bár nagyon sokan, tévesen, oda sorolják.)

Az első jelentős változást 1968 hozta már, amikor Kerkáskápolna és Kerca- szomor csatlakozott Bajánsenyéhez. A háromezer hektáros gazdaságban lehetőség nyílt a vetésszerkezet kedvező megváltoztatására, a termésátlagok növelésére. Megkezdhették az állattenyésztés szakosítását is, s ami nagyon fontos: a kiegészítő üzemági tevékenység nagyobb arányt képviselhetett a tsz-ben.

A vezetőségbe a legjobban dolgozó tsz-tagok kerültek, szakembereket vet438