Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pozsgai Zoltán: Őrségben az Őrségét
Az altalajon temmelbek itit az emberek, amit tudtak. A viszonylag sóik csapadék lepusztitotlta a földiekről a termőréteget, a belermosott erdei savakkal kémiailag és ibiológiaálag is tönkireitette. (Az őrségi .horgász emiatt nem, vagy alig italéi kukacot a barqgjára.) A talaj felszíne laiartt viain egy kemény réteg, ez nem veszi be a csapadékot, netm ereszti át. Ezért sok volt itt a felszíni pamgővíz. Az őrségi parasztok sekélyen szántottak imindig ezen az erodált, tönkrement altalajon. Bakháitakat szántották, hogy legalább azok tetejét bevethessék. A balklhátak között fénylleitt a víz, itt termés nem volt. (E bakhátak közötti melyedésekikel ás kevesebb volt ia szántó.) A bákhábákoin sem sok minden termett. Csupán néhány mázsa búza, gabona holdanként. (Még a fele sem az országos átlagnák.) Valamicske hajdina, és más csekélység. A múlt trendszerben .az őrségiék legalább .annyira erdetik hozadékaifoól éltek, mint szántóikból. Akkor .az őrségi ember védte, dédelgette erdeit, fáit, tízszer ás meggondolta, hogy valamelyik fáját kivágja-e, és hogy melyikeit. Akikor elég sok épületfát, szenszáimfát, tűzifát, mesterien faragott fiaárut adtak el rendszerint az őrségiek. Emellett legeltették is erdőiket. Nem sokkal a felszabadulás után azonban állami ellenőrzés lalá, majd állami tulajdoniba vonták a imiagánerdőík, közbirtofcossági .erdők, különösen a beékelődött uradalmi .erdők legnlagyobb részét. Megtiltották az erdők legeltetését. Az egyik erdész azt mondta az őrságieknék: — Ezután ne eressze senki állatait az erdőkbe! Vegyék tudomásul, hogy ezután iaz erdőbe csak imádkozni szabad bemenni, oda is, azért is csali iaz .erdész külön engedélyével! Szükséges volt az .erdők .nagy részének államosítása, lannyi bizonyos. Az már rég világos volt, hogy a legjobb, leglelkiismarebesebb kisgazdák sem tudták olyan szakértelemmel művelni, vágná, ipótolni laz erdőket, mint laz állami nagygazdaságok. Tsz-elk még nem, vagy tálig volták .az Őrségben. És azok sem tudtak rendesen bánni az .erdőkkel. Szegényen indultak, s ami lerdőt kaptak is — néhol elég nagyolt — tarolni kezdték. Hogy közös gazdasági épületeket állíthassanak, nagymennyiségű fát ladj.anak el, aminek .az árából a tagság kezdeti, gyár jövedelmét kiegészítsék. Az egyéni gazdák, erdőtulaj dánosok már a háború .alatt mentették erdeik- ből, .ami menthető. Közvetlenül utána, még .az államosítások előtt még inkább „nekiestek” erdeiiknek, fáiknak. Kevés volt .akikor ia szén .az országban, és nagyon magas a tűzifa ára. A sok romos épület miatt az ópületfáé iis. Amikor hírül vették, hogy iá termelőszövetkezeti gazdálkodásé ia jövő, még inkább taroltak. Akkor .pedig különösen, lamikor ia magyar—osztrák—jugoszláv határon nagy feszültségek keletkeztek. Ezek a feszültségek az emberekben gyakran pánikhangulattá idegesedtek, és ettől még jobban csattogtak a fejszék a magánerdőkben. Voltak ugyan tiltó rendelkezések, minden fa kivágása engedélyhez volt fcöitve. De a tilalmiakat nagyon sokan, rendszeresen, érthetően megszegték. Rengeteg íalopási ügyet tárgyaltak ákkor a bíróságok. És még több engedély nélküli fakitermelési ügyet. Ha akkor nem nyújtotta volna ki az állam védő karját az erdők köré, akkor most alig volna őrségi erdőnk. És szóba sem jöhetne egy esetleges őrségi nemzeti panic létrehozása. Viszont így meg nemcsak iaz erdők nőttek, gyarapodtak szépen, hanem föltornyosult az a gond mellettük, közöttük: a javarészt erdők nélkül maradt parasztok, szövetkezeti parasztok, társulások tagjai .ugyan miképpen pótolhatják egykori erdőjövedelmeiket? Mert azok nélkül rendesein meg nem élhetnek. 432
