Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - Oltyán Béla: Parabola és mítoszelemek Déry korai műveiben

Gyakoribb lazámban az a rniitizálási eljárás, mely a világ (írói-tudati) birtokbavételének XIX. századi diiadialai után, a bonyolultabbá váló élet-szálakat ismét elvesztő magatartás és tudatállapot „terméke”. A differenciáltsága, mechanikus mamipuláltsága miatt újra ikdismerhetetlennié vált (tőkés) társadalomiban elhalványul iá világ elméleti és gyakorlati meghódíthat óságának hite a művészetben. S a mélyben sejtelmesen 'erjedő, elidegenítő erőik jelenlétét, egy dehumanizált (emberi vászonylatolkat elideganitő-tárgyiasító) képszerűség, a mitizálásboz való ellenlkező előjelű visszatérés formájában tudja m-egöaig-adni.

A lendületes életriitmusú, világot alakító, 'győzelmes hősők helyett kisszerűvé, „féreggé” zsugorodott figurák őrlődnek iá félelmetessé (s „hőssé)” növő világ szorításában, s a iművékiből a dolgok közt elvesző, szétszóródó „Én” panasza sóhajt. S bár e mitizálás-típus látszólag tárgyiasabb, „tenmészethűbb”, a kísérteties pontosságú részletraalitásoik iá viszonyítás kohójában vibrálóvá, irracionális légkörűvé válnak.

Táján e rövid fejtegetés is bizonyít ja: ia pályakezdő Dóry mitizálási törekvésedben a két itápus sajátos keveredése jelentkezik. A kéthangú kiáltást an az első, a Salamon tornyaban iá második vonásai uralkodnak azzal a megkötéssel, hogy még a dehumanizáló, elidegenítő formanyalvi eleimék mélyén is ott izzik a helyes magatartás kiereséjsánék szándéka.

A fentiakiből .adódó poétikai következtetés szerint az eszbábikiai közegben etikai tanulságot, következtetést is nyújtó (s a világ tényleges viszonylatait kifejező), „realista” parabola előfeltétele a jelenségek értése, értelmezni tudása; a mítosz utóbbi típusa viszont egy hangulati állapot, egy közérzet tükre, az okok elemzése, legyőzésük útjának megmutatása nélkül. (S legfeljebb a rontó erőket abszolutizáló, szükségszerűnek s legyőzhetablenmek látó szemlélet hamis „paraboláját” teremtheti meg.)

A Salamon tornya azért marad miitizálásba váltó parabola-kísérlet, mere Déry értelmezni szeretne gondolati szinten is, de vigasztaló történelmi perspektívát (1920-han!) nem tud villantaná, s az élet alakító tényezőit jelképekkel és kópegységefckial itárgynlasító törekvése nem teljesedik ki egy vallóiban tárgyilagos (a forradalmi ierőket legyőzöt.tségükben is tisztán, önmaguk ígéretes lényegében felmutató) összképpé. Mindamellett: már e korai kísérletéiben is túllép az egyszerű regisztráláson, iá rontást kizárólagossá tevő, az embert passzív elfogadóvá kárhoztató szemléleten. S ia jelzett érzelmi állásfoglalás és azonosulás a művet laz árnyaltabb, itöblbsíkiú képletszerűséig kísérletévé avatja. Olyan modellé, melyben ia parabolisztikusság laz erők küzdelmének tanulsága (az 1919-es proietárfonnadalom bukása, s iaz író minden akkori kiábrándultsága -elleniére) a háttérbe vonulás elvont humanizmusa helyett, még a reménytelennek, céltalannak látszó szituációkban is a beavatkozás, az állásfoglalás kockázatának vállalására ösztönöz.

392