Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - Oltyán Béla: Parabola és mítoszelemek Déry korai műveiben

tényleges cselekvésének szintjén, az írói állásfoglalás és [azonosulás mércéje kérdőjelezi. S kiderül: az egyenlőségjel cslak egyik vonatkozása a műnek, és nem szakadtaik el a kötődés szálai sem. Dániel saját elhatározása, hajlama (alapján is a forradalminak látott tömeget választja; ott lobban magasra már előzőleg felpezsdülő segítő- és szolidiairátásvágya, s míg (ezekkel együtt énekel, az igazságot élteti, a katonák dala idegen számára, s szólni sincs kedve hozzájuk.

Nincs szó tehát távolról sem az eszmények elárulásáról, csak a korábbi művek zengőbb, változást hívó és remélő hangjaihoz viszonyítva egy rezignáltabb, s lemondóbb végszóról, ami!t még ©migrációja előtt hallat. Olyan írói üzenetről, melyben a gondolatilag, etikailag feloldhatatlan, elfogadhatatlan ellen- forradalmi rendszer nagyon is reális, objektív kegyetlenségét — esztétikai ös|sz- hatáslkónt — a romlás és pusztulás fenyegető képeinek irracionális légkörévé, hatalmává transzponálja.

*

A imű fonmiamyelvét tekintve „A kéthangú kiáltás” fantasztikus, rém-mese szerű látomásrendiszeréhez viszonyítva úgy tűnik, Déry a Salamon tornyában visszatér a jelenség-lényeg kapcsolatának reálisabb ötvözéséhez. A forradalom és elnyomás 'erőit itt (a tüntető tömeg, illetve a fegyveres katonáik alakjában) konkrét megjelenési formájukban (ragadja meg. Az egyedi „természethűsége” azonban csak .látszólagos, mert önmaga tulajdonságaitól elidegenedő arcát mutatja, s mint láttuk, a tömeg tulaj donképipen nem is a forradalmi erők lényegét, hanem Dáry (forradalom utáni) idegenség-érzásét sugallja.

A két írással kapcsolatban különös ellentmondásnak látszik, hogy iá vizuali- tás rétegét tekintve ez utóbbiban letisztultabb megjelenési módszer érvényesül: összhatásában mégis éhből árad irmacionáliitsiabb. „ibizonytalanság”-hangulat. A tény magyarázata kézenfekvő. A forradalom előtt egy felfelé ívelő érzelem- tendencia munkál az íróban. A perspektívák, .az út részletei (s az ábrázolás törvényei) még nem teljesen tisztázottak, de világosodik a forradalmas cél, s erőbelj'es a hit és remény a változhatóságban. Ezért, bár a kiforrott jelképiség szintjén való valóságtükrözés még nem sikerül, lendületesen törekszik erre, s a Lia és A kéthangú kiáltás (mozgásterének belülről, a költői látomás (erejével kisugárzott világában, a tárgyi valót az érzelmi áradás s a fantasztikum erejével elsöprő szemléleti rétegeiben, a kinti világnak az egyéniség súlyával legyőzhető világképe sugárzik.

Így, bár a Salamon tornya eszmei-írói érésének néhány évvel későbbi stádiumában születik, egyben a reményeket, 'hiteket letipró ellenforradalmi rendszer tomboló diadalmámorának idején is. A lolbogó „Én”-lkdánadás helyett ezért a külvilág tárgyai állnak össze félelmetes látomássá a mitizálás oly formájában, melyeit semmiképp se lehet egyszerűen az árnyalás nélküli „mítosz” fogalmával ihatni.

Az irodalmi alkotásokban jelentkező mitizáláisok bizonyos típusai ugyanis, a történelmileg első, kezdeti mítoszokhoz viszonyítva ellenkező mozgás eredményei.

A világ képzett, mitikus birtokbavétele eredetileg az emberiség kezdeti gonidolkodásformáit, a világ gyakorlati és elméleti meghódítása előtti fokozatot jelentette. A művész ábrázolásában átfogó hatású, monumentális jelképeket keresett, megszemélyesített, humanizált. S a mai író is: ha még nem látja világosan a társadalmi szövevények hálózatát, de derengenek már a kibontakozás koordinátái, ábrázolhat e mítosz-forma „felújított” változataival.

391