Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Pilinszky János verses meséi
gyermek- és ifjúsági irodalom Pilinszky János verses meséi Először az Aranymadár kötetben jelenít meg négy verses meséje (Magvető 1957). A naphajú királyleány hőse Ánoa, a „vándorlegény”. Legyőzi a királylány-rabló sárkányt és az óriást, alki előbb segítette, aztán elkívánta tőle a királylányt. A gniff- madár jóért jóval fizet, ő segíti Áront. Az előadás lereje túlszárnyalja a tortámat izgalmát. Ahol a mese „átfedi” PilintsZky világát, ott a stílus tündér- keménnyé dermed, mint felnőtt-verseinek apokaliptikus metszetein. Ilyen a király és az ország bemutatása a sárkány dúlása után: Didergő tájak csontkeményen derengenek a holdsütésben, s az éjszakai ég alatt sötéten világít a fagy. Aztán gyermekszabású képpel, valami naiv amimiizrnuspai festi a kihaltrettegő ország 'kunyhó-homályát: Meggyújtják odabenn a gyertyát, remeg a gyenge világosság, nagyokat pislogat a láng, sehogy se látja a szobát. A trónszoba verem-hidege így áramlik idegeinkbe: Csak rá se érez illatára, belefagy kanala a tálba, befagy a zsíros-fűszeres aranyszegélyű tyúkleves. A mfadár és a leány a leglköltőibb Pilinszkynmese. A soha egymásra nem találás végzetdrámája, mesébe álmodott végzetballadája. A világvégi lány magányos csililiag^orsát már a bemutató strófa bizonytalan mondat- indázása, önmagába kunlkoruló, viszszahulló rajza, megismétlődő tétova- párfhuzamú versmondattana szinte végérvényesen és kimozdíthatatlanul megfogalmazza: Élt itt valaha egy leány, elhagyatva a világ partján; akár a kelő nap, oly árva, akár a hunyó nap, oly halvány. Világ határán egymaga élt itt egy leány valaha, szomorú, szép és halavány magányos csillag, egy leány. A világ-parti gyönyörű árvaságot fészkére hívogatjia egy madár: „Zöld levelekből, lágy mohából, puha füvekből fészket raktam, kibéleltem könnyű szelekkel, körülvettem kéklő magassal! Gyönyörű árvám, föl a magasba!” — hívta a lánykát, hogy vele lakna, hívta az árvát a madár. Szép volt, nagyon szép a leány. Folyik a párbeszéd-párbaj a madár és a lány között, mint valami „lehetetlenség-zsoltár”. A lány válasza örökkié, végzetesein, a gondolatritmus egyetlen puritán formulájaként, osz- tináitó-mákacssággai ugyanaz: Nem mehetek, kicsi a házad! Nem mehetek, kicsi a házad! Akkor is, amikor a madár ideje lejár, s fagyok költözni messze űzik: a lüktetve fokozódó hevű párbeszéd csak la betelj;e(SÜlhetetlenit ismétli. Minit egész más harciban Ady a Nagyúrinak : „Nem mehetek, nem mehetek.” A címadó Aranymadár éppen olyan 380
