Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Pilinszky János verses meséi
háromszög-történet, minit A napbajú királyleány. A mese-feladat is ugyanaz: a sárkány legyőztével ia királyleány elnyerése. Itt az óriás helyett Ezüst-lovag a szegénylegény második (álnak) ©Henfele. A győzelem és (boldogság kardja: az aranymadár tolla. Az Énék ,a kőszívű királyról hasonlít a didergő király meséjéhez, aki csak iákkor melegszik föl, amikor a szegényeket palotájába bocsátja (Móra földolgozta versben). A kőszívű király: zsarnok. Egy vadászaton eltéved, Learként bolyong egy hétig, hazatérvén kilökik a palotából. Puszta, város, szikla, kunyhó be nem fogadja. Akkor megígéri, hogy a szegények királya lesz: Magányos gyertyaláng szegények asztalán, szegények éjjelén vigyázó gyertyaszál! Erre mind hozzá térinek az erdei vadak, égi madarak, erős szarvasháton vonul be a palota megnyíló kapuján. Szerette népeit, szolgálta városát, az ivadék is megemlegette. A megtisztulás meséje. A katarzisból egy népmeséi jó király bointákozik elénk: De szörnyű vétkeit megbánta s megtagadta. Eljött a rengeteg akkor és betakarta. Pilinszky verses meséinek új kötete A nap születése címmel a Móránál jelent meg (1974). Tartalmazza az Aranymiadár-kötet négy meséjét és két újat is, A nap születése és a Kalandozás a tükörben címűeket. Az új kötet címadó meséje is tele parabolikus értelemmel, mint az eddigiek is. Nem egyszerűen kozmogónikus mese, nem is teremtésitörténeti mítosz A nap születése. Inkább a fény és árny emberi somsára való első rádöbbenás, kozmikus-heliocentrikus látomás „csillagászatába” vetítve. Az univerzum sötétség-magányát az ember számára ia nap töri meg, amelyet csillagok ezreinek „közös ragyogása alapított”. A meservízió a világosság első ünnepének idézése, az élővilág hódolata az első ragyogás ünnepén, amikor egy királyi ifjú emberpár az asztaliőn foglalt helyet: Ügy érezték mindannyian: a delelő nap gyermekei ők. Kedveltjei a fényes ég most született birodalmának. A fény princípiumához odasomfordál- tak az árnyak, „a sötétség gazdátlan ebei”, „elálltaik a nappal kapuját”, s az árnyak térhódítása szinte elűzte a fény ünnepének vendégseregét, magára hagyva az emberpárt „az egyre hatalmasabb éjszakában.” Az ifjú király azonban nem rettent vissza az éjszaka nyomasztó árnyaitól, az egész élővilágnak meghirdette ia nappal törvényszerű visszatértét, s a másodszor fölkelő nap öröme nagyobb lett a földön, mint ama legelsőé a fény első ünnepén: Mert akkor már tudhatták mindenek, hogy azután az éjszaka csak álom, amit a fénylő valóság követ. A költői (nyelv éppolyan mélytűzű, sejtető és pontos lobogásiú, esáközte- len varázsé, mint az előbbi négy mesében, de itt többet bíz iá megidéző f.aotáziakópdkre, a látomás-jelenetek ritmusára, mint a strófikus korábbiakban. Itt a jamibusléptű előadás nem tűri vagy igényli a sorozatosság, strófikusság zenei többleteit, lemond a rímről is, mintha így a szöveg jobban az első-fény-ünnep szertartására figyeltetne, a vers belső áramára. Nyelvének fényét a sok egyszerű, közlő-fogalmi elem között fölragyogó mataforikusság, többnyire megszemélyesítés fokozza, viliódzó fénytörésekkel, egyenletes fényerővel, mint valami kifogyhatatlan belső fényforrás: „a viz mindig mezítláb jár”, az asztalvégre húzódott füvek” örülnek az asztalfőn ülő emberpárnak, a reggeli 381