Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - SZEMLE - Takács Péter: Beke György: Tolmács nélkül
úgyis helyreállítja az egészséges és méltó sorrendet”. A másik ítétele ugyancsak ilyen alap-igazság: „A különböző irodialmiaik nem egymást el taposva, hanem egymástól tanulva, gazdagodva, megtenmékenyedve haladhatnak igazán előre. Nemzeti jegyeik nem ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak a nagy, humánus szintézisben, amely egyik irodaiam fénylő csúcsait sem vonja árnyékba, hanem egyik fényt a másikkal erősíti fel, (anélkül, hogy valamelyik is veszítene csillogásából.” Ennek iá Béke György által konkrétan is megfogalmazott igazságnak a szelleme hatotta át ia kérdések lelőtt feltárulkozó nyilatkozók imindeniikét — kiegészülve azzal a másik közép-európai (törvényszerűséggel, hogy ezen a tájon min- denik nép irodalma minden időben, kényszerűen sokat vállal iaz irodalmon kívüli feladatokból. Irodalomról, irodalmi kapcsolatokról szólva, óhatatlanul belebonyolódik minden nyilatkozó ennek a tájnak, Közáp-Kelat-Európának a történelmi, társadalmi valóságába is. Az érintkezés szükségességét, a magyarok és (románok testvériségének ügyét a történelem valósága diktálja és diktálta már évszázadok óta. „ Valamennyi ün,fenéik lelkünk mélyéig át (kell ereznünk — mondja Fodor Sándor —, hogy együttélésünk .történelmi tény, barátságunk, testvériségünk pedig történelmi egymásrautaltságunkból fakad, és 'Csak egymás (megbecsülésén alapulhat.” Erre a helyesen értelmezett „nemzetiségi realizmusra” figyelmeztet Gheoirghe Dinu is, amikor „a közös védekezés Dózsa óta járt történelmi útján” kalandoznak gondolatai. Mintha Bem tábornok hajdani kiáltványa visszahamgoznelk minden nyilatkozatban: „Magyarok, szászok, románok, nyújtsatok egymásnak tesítvérileg kezet, táivoztajSiSatok minden nemzeti gyűlölséget és — boldogok lesztek.” Irodalom és történelem ilyen szoros összefonó dámában zajlanak az interjúkba szorított töprengések, vallomások, miközben szép emberi tettekre, barátságokra, egymás megbecsülésére terelődik a szó, és természetesen műhelygondokra. Ha valaha kutató a műfordítás lélektani titkait, nyelvi, ritmikai és egyéb nehézségeit kutatja majd, bő (tárházára (búkfcan mindezeknek Béke György interjú-sorozatában. És példla^életekre, példa-barátságokra. Tettekben, személyes baráti kapcsolatokban megnyilvánuló összetartozás-élmény fűzi egységbe a könyv 56 interjúját. És olyan nemes elkötelezettségeik, mint amilyet Veronica Porumbiacu fordítói munkássága példáz, aki nem sajnálta az időt, hogy megtanulja Vörösmarty nehéz-veretű, gondolatiságtól, bölcsészeti, filozófiai töprengéstől átitatott költői nyelvét. Az addigiékből úgy tűnhet, mintha irózsadcenti séta volna a magyar—román irodalmi kapcsolataik erősítésének iá múltja és jelene. A valóság bonyolultabb annál, semhogy irodalmi interjúkkal elintézhető lenne. Ezt legjobban Beke György interjú-alanyai tudják. Teljes bonyolultságában élik ők a múlt és a jelen problémáit az irodalom és a történelem síkján. A szocialista humánum helyes értelmezésével meg is fogalmazzák gondjaikat. „Közismert, hogy Kelet- Európa, sajátos történelmi sorsa következtében — mondja iaz egyik nyilatkozó —■, a népeik egymásra találásának, de egymás iránti bizalmatlanságának, ellenségeskedésének ta földje is volt.” Mások így folytatják: „Történelmünkben vannak 'emelkedett mozzanatok és dlyamck, amelyekre nem szívesen emlékezünk visjsza, de megvoltak, és vállalnunk kell őket.” Az egymás jobb megértése Iránti őszinte szándék ösztönzi iá szellem itt felsorakozó embereit erre a múlt- vállalásra, a kölcsönös szembenézésre. Ők azok, akik a legnehezebb időkben is merték „baráti szeretettel vállalni az igazi kezességet, a szellemi hídépítést (testvéri partok között”. Ahogyan Mihai Beniuc fogalmazza: iákkor, amikor 378
