Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - SZEMLE - Takács Péter: Beke György: Tolmács nélkül

Beke György: Tolmács nélkül

INTERJÚ 56 ÍRÓVAL A MAGYAR—ROMÁN IRODALMI KAPCSOLATOKRÓL

Olyan ez a könyv, mint a (barátság: őszinte, és kimeríthetetlenül gazdag. Kis és nagy ddLgdkiait egyaránt komolyan vevő; örömet-bánatot egymással megosztó; közönyt és unalmat nem ismerő; erényt és hibát egyformán mélyen elemző; életeket összekötő, sorsokat összeszövő elkötelezettség. A léleik indulataival és a mindent átvilágító gondolat szigorával vállalt szövetség. Keletkezését tekintve is olyan Beke György könyve, mint a barátság: megfontoltan épülő, minden eltelt nappal, órával ia kapcsolatot szorosabbra fűző. A kezdetét ismerjük csak, mert vége nincs.

Beke György is csak iá kezdetet, csak az őt ia (téma felé terelő motívumokat tudja megnevezni, s azután a gazdagodás, gyarapodás motívumairól adhat jelzéseket, beszámolókat, mert ebben a folyamatban nincs végállomás, ezt a szövetséget nem határidőre kötik, s minden románról magyarra és magyarról románra fordított vers, novella, regény újabb állomás, a barátság újabb összefűző szála.

Kettős ösztönzésű volt Beke György elindulása a magyar—román irodalmi kapcsolatok felbúvárlásániak útján. Talán csak alkalomszülő volt, hogy az Üj székely nép szerkesztője felkérte még diákként: készítsen interjút a lapba, valaki neves személlyel. Szábédi Lászlóhoz — tanárához — kopogott be kérdéseivel. „Interjúm kérdésed — emlékezik vissza negyedszázad távolából — két szálon, de egy irányban haladtak: a romániai magyar irodalom jövője és felelőssége ia jövőért, az irodalom helye a demokratikus népszolgálatban, s a román—miagyar népi együttélés irodalmi ábrázolása, a lelkek békéjének szolgálata az írott szó erejével.” Ennél az elkészült és megjelenít interjúnál is fontosabb ösztönző volt számára Szabédi példa-élete, aki „dacosan szép tettként ... visszahúzódott... a negyvenes évek elején, a gyűlöletszítás viharai elől, a román fiatalok néptanítójának” a Kolozs megyei Báré faluba. Innen küldte 1942 őszén humanista üzenetét a keiet-eurápiad mépék sorisközösságéről, mely üzenet fél évtized múltán jutott el Beke Györgyhöz: „Ha nem ragaszkodnánk ahhoz az egyik-másik tekintetben csak képzelt határvonalhoz, mely bennünket s a balkáni népeket elválaszt egymástól, könnyű volna felismerni a közös sorsat, a közös történelmi helyzetet s az ezekből fakadó közös nemzeti feladatokat...”

Ezeknek a gondolatoknak jegyében indult el Beke György „felbúvárolnii, és ha lehet, összekötni” a magyar—román „barátság szálait... még a viharos, barátságtalan időkből is”.

A Tolmács nélkül című könyve tanúskodik róla: nem volt sikertelen az útja. „Négy esztendei munkával” — korántsem törekedve a teljességre — 56 magyar, romániai magyar és román írót, költőt, műfordítót szólaltatott meg, vallatva őket: számukra mit jelenített az együtt és egymás szomszédságában élő népek irodalmával való találkozás.

Beke György munkára inspiráló felismerése a legegyszerűbb igazság: „az irodalom, (a művészet mindig is a legteljesebb demokrácia birodalma volt, mert mindenki a csupasz tehetségével születik bele, s ha ideig-óráig irodalmon, művészeten kívüli szempontok talán meg is zavarhatják az egyedül érvényes, munkára és teljesítményre alapozó rangokat és tekintélyeket, az idő, a távlat

377