Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - Kemény Dezső: A vulgarizálásról

Egy művész különös, talán, öröklött vágyakozása Európa leglényegesebb színhelyeinek megismerése, átélése iránt? Aligha. Megtanulhattuk, hogy a „világjáró művészeik” útja sohasem ilyen általános. A világjáró művészek mindig ugyanazokat a „helyeket” keresik fel, még ha ezen helyek közé hegyláncok, tengerek szakadtak; mégha ezen helyük közé kérlelhetetlen barikádot épített az idő. A .művészi képzelet két „hely”, két táj .birtokosa, az objektív valóság által rendelkezésre bocsátott tájé, és saját .belső tájaié. Ezeken a belső tájiakon porrá omlanak a hegylánook, fölitatódnak .a .tengerek, leomlik az idő. Ezen a belső tájon minden lehetséges.

Az egy művész: Varga Győző. Görögországi útjának eleven, „objebtivált” emlékeit szemlélve kilkerülhetetlennek látszik a megállapítás: Varga Győzőt, mint bennünket valamennyiünket, megejtett az ókori művészet varázsa, az a természet, illetve ember ialkotta táj, .amit, közhellyel, iaz európai kultúra bölcsőjének nevezünk. Ez azonban kevés és selkályességóben hamisít, csupán kiindulópontnak elégséges. Varga Győző — művei tanúskodnak .erről — nem a tájra lelt rá Görögországban, nem .az egytkor megformált kövek hű lenyomatát közvetíti felénk, hanem saját belső tájára, művészi világára, melyben esetlegessé törpül a görög antikvitás, .a nagy történelmi és kulturális színhelyek valóságossága. Úgy érezzük — nézve ezeket a rajzokat —, hogy Korinthosban, Mi- konosban vagy Santoriniban a művész nem ezen városok holtukban is eleven köveivel találkozott, hanem önmagával, pontosabban .a feladattal. A feladat várt Varga Győzőre, meglapulv.a kövek között, múlékony emberi .arcokra írtan,

VARGA GYŐZŐ: VIHAR

372