Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - Kemény Dezső: A vulgarizálásról

Ismét egy szintézis Kő Pál művészetében: a portré és a történelmileg kialakított vonások szintézise.

Messziről indult ez iá fajiba művészet, a vidék népétől, kis megfigyeléseitől, apró tapasztalataitól. Messzire jutott, egy egész néphez — s talán a világ minden népiéhez —, mart mem a művész egyszemélyes véleményével gazdagodott, hanem a történelem, s egy nagy közösség gondjaival.

Kő művészete a néptől népig ível.

KOLOZSVÁRI PAPP LÁSZLÓ

Európai nosztalgiák

Gondolatok Varga Győző grafikáiról

„Ismétli önmagát, a megtanultat, ez a mű azért örök.”

(Lászlóffy Aladár: Örök).

Élmény és művész egyenlő: műalkotás. Nem feltétlenül, de ha iá cél, a mű maga éleitrehívatott, ilyen vagy amolyan arányiban keveredve, szétválaszthaitatlamul tetten érhetjük benne az élmény-ihletbe művészt. Mindezzel még alig markoltunk valamit. A művész élmény-érzékenysége ezer színű, a jóvátehetetlenül egyszer létrejövő testiben munkáló művészi idegrendszer kiszámíthatatlanul csa- pongva keresi, sőt gyúrja át azt a valóság-szeletet, ami „hasoinlithatatlan tettre bírja”. Az alkotásra.

Kiszámíthatatlan, írtuk, hogy a továbbiakban miről se szóljunk, mint mégha tánoizofetságáról. Mert a művész ama ítéltetett, hogy „bejárja”, majd „megtagadja” az elődök — és nyilván a legnagyobbak — útját. A történelem elkeveredik a művész élő sejtjeivel, hogy jeienyalóvá tegye benne a vágyakozást, elviselhetetlenné a hiányt. A művész minden esetben az adott kor szintézis-kísérlete. A társadjalom egyedefcre is lebontott örök, ismétlődő próbálkozása önmaga megragadására, felmutatására. Az időben vízszintesen, de függőlegesen is. Mozdulataink, biológiai és társadalmi meighatározcittságunlk folytán végtelen számú letűnt, de megtett mozdulatot őriznék; tudásunk mindenkori tudások legjava. Aztán jön egy -esetleges -ember -— la művész —, s néha kihívóan, néha lázá-tóam ránk mutat: mo-sít -ez vagy. Ha Valóban művész a művész, ítélete f-allebezhetatlein. Ö a legkülönösebb és legirányíthatatlaniabb hadoszlophoz tartozik, mely azon fáradozik, hogy megteremtse a tegnap—ma—holnap kapcsolatát. Van, aki többet, hasznosabbat tesz, de azzal csak a művész büszkélkedhet, hogy egyszeri, de egyben örök.

Szeretünk nevet adni a dolgoknak. Szavaink néha roskadoznak a reájuk terheit jelentések súlya alatt. Néha laninyira jelentés-dúsak, hogy már-már üresnek, -elhasználtnak tetszenek. Mi az, -például, hogy európai nosztalgiák?

371