Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - Kemény Dezső: A vulgarizálásról

bújjanak \a szóért való felelősség vállalása elől. íme néhány ilyen, az eredeti jelentésiekből vulgáris módra eltérően használt kifejezés: probléma, téma, tézis, nagyságrend, kapacitás, volumen, input, output, fekete doboz, akció, program, káder, exkluzív, szolid, gravitáció, alternatíva, kollapszus stb. Az ilyen közvetett vulgairizálás olykor még iá direkt vuligarizálásnál is károsabb lehet.

S ha már kárról,, veszedelemről beszélünk, legalább futólag utalni kall arra, hogy a vulgairizálás gyakran tudományos tévedés, tervtan szülőanyjia, teljesen függetlenül lattól, hogy írni volt a vulgarizálás indítóoka, s hogy maga a vulgani- zálás milyen jellegű (gondoljunk a pilitdowná koponyáira, a diaytcina imajomperre, Bernstein opportunizmusára, Micsurin antidiataktikus materializmusára, Zsdá- nov dogimatizimusáiria). A tévtanok meg jelenése lehet ,a vulgarizálás direkt következménye, de előfordulhat az is, hogy iá vulgus-iból kiinduló visszacsatolás pozitív volta erősíti a folyamatot, s egy társadalmi nívón már élő vulgáris tévedés ölt tudományos formát. A hamis társadalmi tudat már nem egyszer gyakorolt torzító hatást a tudományos világképre. Visszájára fordulása ez a rosszul értelmezett társadalmi kontrollnak és demokratizmusnak.

Az Olvasó, aki ugyanúgy lópten-nyoimon vulgarizálással találkozik, mint bárki más, méltán gondol arra, hogy oitt kell felvenni iá harcot a vulgarizálás ellen, ahol megszületik. Megszületik pedig nem az iskolában — ott már csak növekszik —, hanem az óvodáiban, sőt a bölcsődében.

Távol áll tőlem a gyenmekmevelők és pedagógusok kigúnyolása és bántalmazása — százszor tiszteletreméltóbb hivatás az övék. mint — mondjuk — a szükséges rosszként funkcionáló hadvezéreké. De gyanítom, hogy nevelő intézményeink kevés figyelmet fordítanák ia vulgarizálás veszedelmeire. Hadd idézzem ide egy pillanatra az egykori néptanító Mórát. Az ő egyik, bájos öngúnytól csiiilámló ibeszélye elmondja, hogy a bibliai tételt — Isten az embert földből teremtette — hogyan „bizonyítja be” a sarakba szorított tanító: össze- dörzsölteti a panasztgyiarék kiét kis piszkos kezét, éis rámutat iá lehulló földes piszokra: íme, ebiből vagyunk.

Nos, a közösségbe került gyerek tudati fejlődése szempontjából istencsapás a vulgáris ismeretadás. Persze ott, a még csak nyiladozó értelmű gyerekek között nagyon nehéz nem vulgarizálni. De gondoljuk csak meg: ,a gyerek megérkezik egy izgalmas, érdekes, és számára még teljesen kusza világba. Csak részben érti amit hall és laimát iát (ó jaj, tévé!). És meg kell értenie azt, amit a körülötte élő, őt ellátó, rá vigyázó, őt tanító felnőttek sem, vagy nem egészen értenek. De néki meg kell értenie, mert meg akarja érteni. S mert kíváncsi, kérdez, s igen sűrűn kap vulgáris válaszokat. Ez látszatra kielégíti őt, de csak látszatra, és később, rájőve a magyarázat torz és ki nem elégítő voltára, kiábrándultság fogja el — az „én kitaláltam” sikerélménye nem lesz képes kompenzálni iá felnőttek viliága iránti (gyanakvás rossz lelkiállapoitáit.

A mese kérdése — ti., hogy 'mennyiben művészi és mennyiben tudományos modellje ia mese iá valóság egy részének — neim ülik bele a dolgozat tárgykörébe, de sejtem, hogy a mese nonszensz-elemoinek semmi közük sincs a vul- garizáláshoz. Ez a kérdés amúgy is átmenetet képez a művészet szférájába, ahová most nem szándékozom átlépni, s legfeljebb ama gondiolátomnak adhatok egy mondat erejéig hangot, hogy a giccs nem egyéb, mint vulgarizálás a művészetben.

A gyermekneveléshez (visszatérve: már (említettem, hogy nemcsak szavakkal, hanem viselkedési formákkal is lehet vulgarizálni. Ehhez most hozzáteszem: kjömyezatkiaiiakítással is. Ha mondjuk egy óvodai közösségben minden a gye358