Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - TANULMÁNY - Kemény Dezső: A vulgarizálásról
Hund bellt — a kutya ugiait. Das- Gras ist grün — iá fű zöld. A magyar mondatból hiányzik a van.” Hiányzik? Dehogyis hiányzik! Nem hiányzik a magyar mondatból semmi, egyetlen magyarajkának sem hiányzik. S hasonló vulgáris magyarázatok születnek a there is, il y a, es gibt-jellegű fordulatok magyarítására, az it is to come és es ist zu beachtet werden formájú kifejezésekmek egyszerűen a magyar főnévi igenévvel való azonosítására. Iskoláskorú kisfiúnak mondta az őt kísérő felnőtt férfi, hogy „a villamost ugyanúgy hajtja az áram, mint az autót a benzin”. Lőhet, hogy az esetleg egyoldalúan humán-heállítattságú felnőtt valóban lényegi, belső hasonlóságot tulajdonított a külsőleg egymásra nem hasonlító két járműnek, lehet, hogy csak a folyton kérdezősködő gyerekeit akarta elhallgathatná. De akár így, ákár úgy, az az össze nem mérhetők öaszekányszariítésóvel vulgarizált. Átugorva most a ritka, a vegyes és iá határeseteket, fordítsuk figyelmünket a vulgarizálás megjelenési formájáról belső, szubjektív motiváltságára. 4. Már szó esett a tudattalan, a szándék talán vulgariizálásról, amely vagy akkor születik meg, ha az információforrás szegényes (az előadó a maga tudományát nem ismeri eléggé, s tudományközi ismeretei iís csekélyek), vagy akkor, ha az információforrás kellőképpen bővizű ugyan, de a címzettek ismeretköre csekély, tehát jószándékú módszertani tévedésnek következménye a vulgarizálás. Vegyük most szemügyre, miféle indokok miféle vullgairizálást prodúkálnak akkor, ha az előadó tudatosan, szándékosan ferdít. Intézményesített vulgarizálásnak nevezhetjük azt, amikor egy testület egy sokparaméterű rendszert akar modellálná, méghozzá a nem szakemberek számára is áttekinthetően, s ennek következtében hamis analógiák, indoktalan általánosítások születnek. Ez a fajta vulgarizálás olyankor fordul elő, amikor valamely tudományág egy bizonyos részének vetületűt társadalmi méretekben gyakorlati célokra kell használni, s a valóság-hűségnél fontosabb a praktikus szempont. így állunlk például az orthológus-meológus vita óta helyesírásunkkal. Az Akadémia például a mássalhangzók teljies hasonulása törvényének önkényes kiterjesztésével •—■ ezt ugyanis aránylag könnyű megtanulni — előírja, hogy a dz-végű igék felszólító módját így írjuk: eddzem, fogóddzam, e helyett: edzzem, fogódzzam, holott ez utóbbi volna a természetes, hiszen a dz a magyarban nem kettős mássalhangzó, miint az sz, a zs vagy a cs, hanem két mássalhangzó, mint teszem azt fordítottja, a zd (kezdd, nem pedig kezzd). S hogy ez így van, arról az élő, beszélt nyelv, parole is tanúskodik — ejtsük csak ki az effajta szavakat természetesen, értelem szerint”, „nyelvszokás szerint”, azután a Nyelvtudományi Intézet által kanonizált módon. Legújabb helyesírási szótárunkból nem egy példát lehat erre idézni (elválasztási szabályok, összetett szavak képzése, egybe- írás-különíráis stib.). És bár kénytelen-kelletlen beletörődünk abba, hogy praktikus szempontokból többé-kevésihé önkényesen algoritmizálják a lényegében algonitmázállhaitatlan nyelvet, tudnunk keli, hogy végső fokon merni más ez, mint jószándékú, de tudatos vulgarizálás. Már kevésbé megbocsátható, hiszen itt praktikus meggondolások nem játszanak szerepet, a miagyarra fordított szépirodalmi művek címfordítási gyakorlata. A célszerűsági szempont csák vélt, s teljesen j óhiszem űrnek sem mondható, van benne egy adag lenézés az olvasó iránt. Lássunk rá példákat. VilLiam Styron: Set this House on Fire. Magyarul: Gyújtsd fel ezt a házat. Megjelent 354
