Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczi Emőke:A "törvényhozó" ódája

filmszerűen pergeti eleink a társadalommal együtthaladó ember gondolkodásának mechanizmusát, azt .a folyamatot, amely érzékeli és felfejti az ellentétek halmiazálbain laizclk örök belső egységét; önmaguk ellentétébe való étcaapásánafc lehetőségét. Míg az egyes rövid sorok a csiaik-a-percbem-ólők, -perCben-gondol- kodők rövidlátó-cmávoltát, korai „elavulásra”-,,elévülésre” való ítéltsóget is jelképezik. A rövid sorok szinte „feleselnek” egymással, visszarímelnek egymásra, s pergő daktililkus ritmusuk valósággal az élet groteszlk mosolyát tükrözi: lám. hamis útra tévedtél — te elpusztulsz, de az élet megy tovább. Az ólat könyörtelen, s ha neon'követed figyelemmel belső törvényszerűségeit, a pusztulásra ítélt felszíni jelenségeikkel együtt téged is fólresodor. Az ellentétes fogalmakat is lapró, egy- vagy kéttagú szavaik egymás mellé állításával fejezi ki a költő, mintegy érzékeltetve, mennyire peroél'etű s hamiair-múló ia látszat. Még e résziben a költői pontosságnak egy rendkívüli bizonyítékára kell iá figyelmet felhívnunk: az alkotó gondolkodású embert „külszín-, fölhám-, látszatrornboló”-nak nevezi. Ki nem mondva is ibanne rej'lilk az ellentét: ia sztereotip gondolkodású, a konvencióknak magukat megadó emberek viszont épp a külszín- fölhám- ép lát— szatőrzőik, ' lakik épp ilyen jellegüknél fogva nem képesek eljutni a lényegi gondolkodásig, ia törvényszerűségek felismeréséig — így folyton elrontanak valamit (a dolgok és iá ibelpő törvények viszonyát), amit aztán a „törvényhozóknak” kell ,,reindbehoznii”-ok.

A III. egységet — melyből a „törvényhozó” emberek, az alkotó gondolkodásúak és a felismert igazságokat érvényesítők utat törő és utat mutató belső tisztaságát, öntudatlanul is bennük rejlő igazság-, és egyértelműságügányét (,,... előretörnek, tán nem iís tudva hova s miért”) érzáikedhetjük — lényegéiben már szintén elemeztük. A költő itt egyértelműen megfogalmazza álláspontját a 'költő és a költészet szerepével kapcsolatiban: a „törvényhozók” az ő példaképei, azok, akik „a balniaip felé. .. jelzik laz irányt.” A szinonim kifejezéseik egész sorát állítja egymás mellé ,a nyomatékosabb megfogalmazás kedvéért: az „így működők” — „haladók”, „harcolóik”, ,,terep-fölverők” — azok, akik dacolva korukkal, környezetükkel, „elbukva is — előretörnek”. A „fennen libegő” s utat jelző „tiszta iáng”-cik mindannyiunikiban a szenvedő viaskodás és az egyedül lehetséges út keresésének — megtalálásának képzetét keltik. S itt önkéntelenül íis Gorkij Danikájára (Izarigil anyó) gondolunk, aki a tisztaságtól s az emberek iránti szeretettől lángoló szívét mellkasából kitépve magasra emelte, hogy eltévedt társainak jelezhesse az erdőből kivezető utalt. E „tiszta lángok” vezetik az embereket mindig iá helyes ösvényekre, mikor a mindennapi élet hamis útvesztőiben eltévedve, „az igaz uibalt keresve” próbálnák haladni egy ibol- dotgabib kor, boldogabb emberi élet felé. Ezen a ponton a műfaj hagyományainak szellemében ódái magaslatra szárnyal a vers:

„A bomályt-űző ős Világ Üdvözlet s hála hát

nő, ha őlk szóinak. a törvény- és a fényhozókniak!”

Az ős-Világról már beszéltünk: (tulajdoniképpen az egységes világegyetembe harmonikusan illeszkedő ember, az emberi lényeg szimbolikus kifejeződése. Ez ősi egység tudata — ibár csak homályosan — az osztály társadalmiak, a ki- azcilgáltiatottság idején is megőrződött az emberben: s küzdelmeinek végső célja: ez egység újrateremtése, egy magasabb fokú toarimomiikus kapcsolódás lehetőségének mlegtialálása. Ez új harmónia űzi el majd a „homályt” az emberi életről; s a „fónybozók”, akik tisztánlátásra, alkotó gondolkodásra, egyér345