Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczi Emőke:A "törvényhozó" ódája

telmű életre ösztönzik a írna emberét — lényegében egy emberibb világ megteremtését készítik elő.

S hogy ez omieirmyire nem utópia, a tudományos gondolkodás imaá szintjén tulajdoniképpen már bizonyítható. Halász László16 pszichológus több megfigyelés, {kísérlet, teszt-vizsgálat eredményének egybevetése alapján az „alkotó”- és „nem-alkotó” ember mai elhatárolódásáról a következőket mondja: „A tehetség alkotó és nem alkotó polarizálódása, bármennyire természetesnek látszik az emberiség történelmi tapasztalatai szerint, mégsem az. A tehetségnek rendelkezésünkre álló modelljei éppúgy meghatározott társadalmi-történelmi feltételek termékei, mint általában a rendelkezésünkre álló személyiségmodell. Ha tehát van a társadalmi-történelmi folyamatban valami, lényegében természetellenes, a dolgok eredeti larcuilattált (eltorzító elem, úgy lanniak lenyomata a tehetségen is látható.” (Marx szerint az elidegenedés, bár történelmileg szükség- szerű, lényegileg mégis természetelilenies: az ember nemcsak a munkafolyamat eredményétől, hanem magától a munkafolyamattól — azaz önmagától, saját szellemi, emberi, lényegétől — is eliidegenül, s így a tehetség is eilidegemül tulajdonképpeni lényegétől: az alkotóerőtől. Így „laz az állapot áll elő, hogy kivételesnek, rendkívülinek számít, aminek szabálynak kellene lennie” (tulajdonképp az a rendkívüli, ha laz ember lényegi (ereje, tehetsége semmilyen alkotó munkában nem képes megnyilvánulni).

Lukács György így ír az ember és a társadalom kölcsönös egymásra hatásáról mint a fejlődés természetes dialektikájának leglényegibb meghatározójáról:17 „... Az ember mint a társadalom termelője s egyúttal terméke, emberi mivoltában Valami miagasabbrendű dolgot valósít meg, minthogy pusztán egy elvont nem egyedi példánya legyen; a „nem” ezen a létsziniten — a kifejlett társadalmi lét szintjén — többé nem puszta általánosítás, amely iáié példányai „némán” be vannak sorolva, hanem egyre világosabban artikuláló hangra tesznek szert, felemeOlkedvén az egyéniséggé vált egyednek a bennük öntudatra ébredt emberi nemmel való társadalmilag létező szintéziséhez....”

Ez pedig azt jeleníti, hogy a társadalmi, gazdasági és szellemi elnyomás során lelkileg elnyomorodott, személyiség ét-vesztett ember öntudatra ébredve visszanyeri leglényegibb személyiségjegyeit: visszaalakul a társadalomban hatni kívánó alkotó emberré. Ekkor válik valósággá, a tömegekben is tudatos törekvéssé a József Attila-d életparancs: „Az én vezérem bensőmből vezérel... s a szabadság-szülte rendben minden ember számára természetes létalap lesz az ő mércéje: „Ehess, ihass, ölelhess, ailhass! / A mindenséggel mérd magad! / Sziszegve se szolgálok aljias, / nyomorító hatalmakat.” (Ars Poetica).

Ma még nem vált az ember vérévé ez a törvény. De a hiányérzet már megszülétatt a ma emberében is. Azért kellenek a „törvényhozó”-költők, hogy megtanítsák az embert ezt a hiányérzetet építő tartalommal betölteni,

A költeményt lezáró részről már szintén beszéltünk a korábbiakban. Itt csupán még annyit jegyeznénk meg: Illyés rövid néhány sorban szinte élő portrét rajzol TersánsZkyról, az igaz élet nehéz útját járó költő-társáról, aki szinte öntudatlanul, természetéből fakadóan élte meg a lét igazságait, s öntötte örökérvényű alkotásokba az életút tanulságait.

„Ne is tudd — (akárcsak a század — ki vagy!”

Azok közül a kevesek közül való, akik a meztelen életet tudták művészetté emelni.

Tersánszky is osztozik a „törvényhozók” sorsában: egy „emberibb világ”, a teljesebb emberségnek teret adó jövő tudja majd igazán felmérni művészeté346