Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Ács Horváth József: Rostán a zápor

4.

Csendes borozgatásra hívott bennünket a sógornőm. A férje hat általánost, ő nyolcat végzett.

Már az ajtóban boldogan újságolják, hogy lakást kapnak. Alig tíz négyzet- méteres birodalmukban együtt örülünk velük. A falakon könyvespolcok. Rajtuk Csehov és Shakespeare művei mellett a Körkép és a Szép versek kötetei, lexikonok és kortársaink műveinek színe-java. És ott sorakoznak a Magyar remekírók megjelent könyvei is. Az utóbbiakból csak négy, az ötödik, a Nagy Lajosé, az asztalon, arccal lefelé, kinyitva.

— Tetszik? — kérdem.

Nem válaszolnak. A sógor fölemeli a könyvet és odaadja.

— Innen olvasd ni — mutatja.

„Igen, a régi görögök és rómaiak, valamint a középkori népek — olvasom a Bátorság című karcolat befejező mondatait — a nyulat még igen bátor állatnak tartották. Bátorságát a nyúl akkor vesztette el, amikor Schwarz Berthold föltalálta a puskaport. Ettől kezdve a nyúl bátorsága a lőfegyverek tökéletesedésével párhuzamosan csökkent, s fokozatosan süllyedt a nyúl a gyávaságnak, mondhatnám erkölcsi züllöttségnek arra a fokára, hogy ma már fegyvertelen kis állat létére nem szégyell egy nagy duplapuskás vadász elől megfutamodni.”

— Hát nem szédületesen jó írás? — kérdi tőlem, de nem vár választ, folytatja. — Eddig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen nevű író. Most ismerkedek vele. Nagy író.

— Az általánost nem fejezed be? — kérdezem tőle.

— Röstellem érte magamat eléggé. Eiőbb-utóbb befejezem. A gyerek miatt is meg kell csinálni, másképpen néz rám. De azért ne hidd, hogy a papírok meg a bizonyítványok teszik emberré az embert.

Csendesen borozgatunk, közben gazdagítjuk, építjük egymást.

Váltják egymást a robbanó percek. Váltják egymást az évszakok is. Szedelőz- ködnek a vándormadarak. Befúrja magát a vadliba-ék a messzeségbe. Repülnék velük — madárcsontú ember — magam is, de nem eresztenek a gyökerek. Ide köt a hazai táj, az emberek. Bármerre vetődjek: innen indulok, és haza is csak ide térhetek. Ez a homloknyi ország a hazám, itt vagyok családtag.

6.

Szabadszombatosak vagyunk. Együtt a család. Segélykérőén kopogtat a falon a szomszédasszony. Egyszerre rohanunk mindannyian. Ott lábatlankodik körülöttünk a fiam is.

Az idős asszony ősz hajszálai százágra állnak. Arca sárga és megtört. Szemében félelem bujkál. Tegnap temette el a húgát. Anyámnak mondta: átvillant rajta, hogy utolsónak maradt; legközelebb ő kerül sorra. Most ott ül a konyha- asztalnál, remegve, picire összekuporodva, készületlenül. Hirtelen gyűrte le az öregség. Az asszonyok lefektetik. Hárman háromfelé szaladunk. Orvosért, tejet forralni, rendberakni a szobáját. Jön az orvos, de nincs szükség gyógyszerre. Mariska néni túlságosan átélte a halált... Tévét nézünk. Kopognak az ablakon. Ott áll az ajtó előtt Mariska néni egy tányér süteménnyel. Kóstolót

327