Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Ács Horváth József: Rostán a zápor

jut egy röppenő óra. Az igazi szabadidő a szombatokat követő vasárnap. Ilyenkor alig akad tennivaló a lakásban. Elvégzi a család a munkát már szombaton. Jut idő a gyerekre, tanulásra, maszek munkára is — szalad ki gonoszkodva a toliam alól. Kár volna fényesebbre csiszolni a valóságot, mint amilyen. A nagy fényesség bántaná a szemünket. Van aki maszekot, mert még nem tudja fölmérni a szabadidő árát. És van aki tétlenül átheverészi a hétvégeket, mert nem tud, vagy nem akar, semmit kezdeni magával. És vannak olyanok is, akik a szabadidő adta lehetőségeket „szétfeszítik” — feszítve vele magukat is —, amire hét közben nem futja az idejükből, azt ebbe a két napba akarják beszorítani.

Akárhogy is van, a szabad szombat számokkal, statisztikai adatokkal ellenőrizhetetlen áldásai belopakodtak az életünkbe, és észrevétlenül formálnak bennünket. Lassú minőségi változásunk belső gazdagodás.

Egy öreg Moszkvics alatt fekszik a férfi. Csak a lábai látszanak ki a kocsi alól. Ott serénykedik mellette egy hétévesforma gyerek, a fia. Kipirultan, boldogan segít az apjának. Kicsapódik az ablak, fiatal nő hajol ki.

— Hagyjátok abba, kész az ebéd.

— Anyu még nem eszünk, nem vagyunk készen — mondja nagykomolyan a gyerek, mintha nélküle sose készülne el a munka.

— Használ-e a csöppségnek ez az együttdolgozás?

— Állandóan az apján lóg. Ilyenkor nem is bánom, de amikor fáradtan vetődik haza a férjem a gyárból, nem örülök neki, hogy az apját nyaggatja. Amit az apja mond, azt fenntartás nélkül elfogadja. Kapaszkodó a világban az apai szó — összegezem magamban. Eredmény, de nem az ösztönös-tudatos nevelési folyamat végeredménye. A végső eredmény több, mélyebb és tartalmasabb, mint ahogy e metszet keretében föl lehet villantani.

Formálódnak a jövő emberei, akik majd szabadidejükkel is természetesen tudnak élni.

3.

Egyelőre csak szoktatjuk magunkat a szabadidőhöz. Holnap vagy holnapután már életformánkká válik a mai lehetőség. Egyik napról a másikra nem megy. Kár volna erőltetni és látványosítani, hogyan tódulnak az emberek a múzeumokba, tárlatokra, hangversenyekre, színházakba. Nem kell tódulni. Lassan, fokozatosan kell hozzászoktatni az embereket a művelődés műhelyeihez, az igények felkeltésével: mert úgy is lehet. Ezt hangsúlyozza az MSZMP KB márciusi határozata is.

Sanda szemekkel olvasom a szaporodó műveket a szabadidő felhasználásáról. Egyik-másik tele kiábrándultsággal. Nem mondják, érezzük a szomorúságot. „Lám-lám: nem kell a műveltség.” Még a szabadidőt is pénzszerzésre fordítják az emberek. Megadatott a lehetőség, mégsem kapunk két kézzel utána. Hibádzik ez a nézet, mert alighanem a megközelítés is hibás volt, hogy most aztán — mármint a szabadszombatok bevezetésekor — olyan hatalmas seregek indulnak a kulturális intézmények felé, hogy csak győzzük népművelőkkel, programokkal.

Hát kérem, felvilágosítás, propaganda nélkül nem megy. A figyelmet fel kell hívni arra is ami jó, mert igaz a szólás-mondás, hogy jó bornak nem kell cégér — ha magam akarom meginni —, de ha másokkal akarom megitatni: bizony ki kell akasztani a táblát.

326