Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 1. szám - Várhelyi József: Az Ezüst Ló (elbeszélés)

— Nézze — mondta a kemény, rideg hang — az üzemnek nincs szüksége arra, amit maga tanulni akar. A kerti törpékhez nem kell művészet.

Aztán ő csendesen:

— Az igazgató kartárs nem veszi észre, hogy a kerti törpék ideje lejárt?

A titkárnő, aki ekkor lépett be, csak az utolsó mondatat hallotta. Olyan fehér lett, mint az igazgató.

így üldögélt akkor is, amikor a többiek zajongva megérkeztek. Valaki indítványozta, vessék le a fürdőruhát.

— Minek? — mondta a lány — nekem alig van mit levetnem.

A fiúk nyerítve felröhögtek és borzongva begázoltak a vízbe.

Némán úsztak a reszkető tóban, mint az angolnák. Az ősi létezés sok milliárd éves öröme szívódott rugózó izmaikba, s a parányok biztonságával lebegtek a sátorozó csillagok alatt.

— Menjetek vissza — mondta egyszercsak a lány — én elmegyek az Ezüst Lóért. — Sisteregve fúrta magát előre a roppant lélegzésű vízen, mögötte kékesen felsörénylett a tajték.

A nádas levelei már szétszabdalták a simogató meleg szellőket, de még mindig kint ültek a parton. Fájó szemgolyóval bámulták a sötéten hallgató vizet. Ahogy egymásra néztek, érezték, egyre sápadtabbak lesznek. — Furcsa lány — mondta valaki reszkető szájjal.

Ott bent messze egyszercsak fényeket gyújtott a víztükör, és mindnyájan látták, hogy a reszkető ezüstben csobogva jön, jön kifelé a lány, a vállán világít a Hold, és köréje gyülekeznek a figyelő csillagok.

VAJDA LAJOS: KOMPOZÍCIÓ

20