Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám - TANULMÁNY - Laczkó András: Takáts Gyula pályakezdése
Mocsár vizén hold arca ringhat! Biz holdkóros ki rája lép! Kábának látják és anyja sírhat, ha fia ajkán villan a szép. Ily öröm tudd meg költőnek lenni! Somogybán brummogni magad, míg lencse közt rákezdenek zengni a mocsári békahadak. A kérdésre adiamidó választ persze hosszan (készíti elő; -az önmagára utaltsággal, a megértés hiányával, gondolatainak, érzéseinek leírásával. Mindez mutatja, mennyire fájó -pontot ért a kérdés, s ia válasz mennyi igaz megállapításit tartalmaz. Éhben ;a válaszban már namcsák Arany Bolond Istókjának a sorsa visszhangzik, hanem -a százötven év előtti, siókat idézett és sokszor megidézett költő előd, Csokonai Vitéz Mihály kifakadása (is: „Az is bolond, ki poétává lesz Magyarországon.” Tafcáts Gyula is úgy érezte, Somogyiban költőnek lenni áldozat, s nem öröm. Mert magányosain, közönség nélkül kell dolgoznia. A magány, laz tegye,dtüilélt a körülményekből következően többszörös isúly- lyal nehezedik rá. A miagányérzés ia XX. századi magyar lírában álliandóain felszínen levő probléma (ezt megelőző -példát Csokonainál talált a Ikö-ltő, akii éppen itt írt ódát ia magányossághoz). Ady Endre (Ki látott engem?), T-óitih Árpád (Meddő órán), Babits Mihály (A lírikus epilógja), Kosztolányi Dezső (Négy fal között című ciklusa) ivanseiiibein ott feszeng -a magány. A költő elődök gyötrődtek a magánytól; bárkitől olvassunk ilyen témájú verset, azt látjuk, hogy a magány, -az egyén bezárkózása teher: Adynáil vádló kérdésiként tör fel -a magányra (kárhoztató értetlenség, Baibi-tsnál iá (mindenségiét versibe venni vágyó szándék ki-elé- güleitlensóge új és új nekirugaszkodásra sarkall, Tóth Árpádnál a magánnyal szembeni tehetetlenség jelentkezett. Tafcáts Gyulánál ezt taz érzést másként találjuk meg: ő tudatosan, határozott céllal kereste a magányt. A magány neki védelem és neim teher, függetlenséget biztosító állapot és nem ibö-ntö-n. H-a úgy tetszik gát, fegyver -a többi individuum gáncsai, (kéretlen Itanácsiaival szemben. Tudatos és végérvényesnek szánt elkülönülés ez: „Kivetett horgoltok, miint csókot veszem. / A -csalétkeit róla, mint mézet eszem, / s tőle bölcsen alpzom... S ha -rágnak a nyű-vék, / ott lenn sem mozdítom -meg kikezdett fülem”. — írta Keleti rózsafüzér című versében. A remeteség iállapoitáit idealizálja (Lápi remetezsoltár), olyan -utia-t, -amelyik nehezen lenne követhető -az -emberek számára. Tanács, aki ítélheti, vonuljon -el a magia nádasába, ahol a természet lesz a társa, könyve, -bölctsie'Sjsége (Magány). Alastort követi itt, Shelley (költői vágyát. Az angol költőnek iá magányosság szelleméről írt versében (is a költő -a természet nej-tekén -keresett révet, iából tudást, szépséget, nyugalmat talált, A berekben, -a nád között, -a vízen jáinó Takálts is (azt érezte, hogy (abban -a környezetben nyugodtam, „békéin” élhet. A természeti környezetiben -csönd, és titkokat rejtő félhomály van. „Ködös homályban -élek itt / -egy horpadt domlb -öléin, / js imíg csillagok közt száll iá vers, / ;a gazíbam fekszem ón”. (Vers a magányból). Ez az elzárkózás magában -hordja -erényeit és hibáit. Így iá költő közeiéibe kar-ül -a természet titkainak, megsejtheti ,az örökérvényű szépséget, harmóniát, -de elszakítja az emberekhez fűző szálakat. Ebben a világban tehát namcsiák humanizálás lehetséges, hanem -az is, -hogy tárgyak ég csillagok, víz és ég pótolja, helyettesíti az embert. 261
