Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Egy kalauz menetjegye

vonattal megy haza. Abban reménykedett, hogy az ünnepre való tekintettel talán mégsem pofonnal várják. Két néni a kőszegi Jézus Szíve templomba igyekezett éjféli misére, egy kiskatona a civilruhájáért és az eljegyzésére utazott. Ö volt a legboldogabb a vonaton.

— Van olyan kollégám, aki már a nyolcadik éve nem tölti otthon a karácsonyt, s nem tudja megszokni. Pedig menni kell, mindig menni, amíg lesz utas. Ezt vállaltuk.

Nagy öröme, ha nem a házsártos kalauzt, hanem a kedves útimarsallt látják benne. Ismerőse a táj, barátai a házak. Örül egy újrafestett homlokzatnak, szomorú, ha kidőlt kerítést lát, és furcsa boldogságot érez, ha a szárítókötélen megjelennek a pelenkák. Tudja, melyik útmenti fa alatt terem ibolya, melyik erdőszél kínál gyöngyvirágot. A győzelem érzése fogja el, ha valahol vasút épül: a földgyalu nyomát látva várja, hogy holnapra megjelenjék a vízelvezető árok, holnaputánra a sínfektető gép, hogy esztendő múltán a jelző, majd a vonat se hiányozzék...

,,A vasutat vagy nagyon lehet szeretni, vagy sehogy. Középút nincs. Aki fanyalog, annak robot a munka. Az ilyen ember nem is marad sokáig a sínek közelében.”

— Ugye nehéz elhinni, hogy a menetrend költemény, s a számok benne a forgalomirányítás kódjai? Az első kettő azt a vonalat jelenti, amelyiken a szerelvény fut. Az utolsó, aszerint, hogy páros-e vagy páratlan, arról beszél, hogy a vonat központ felé vagy központ felől közlekedik-e. Az utolsó számjegy a napszak jele is. A nullával végződő számú vonatok hajnalban, a kettesre délelőtt, a négy—hatossal záródóak délután, a nyolcas végűek pedig este és éjjel közlekednek. Namármost, ha azt mondom, hogy 1817, akkor ez a személyvonat a reggeli órákban Budapest felé indul. A harmadik szám a vonat nemét is jelöli, azt hogy gyorsvonat, helyijárat, munkásvonat, vagy távolsági járat.

— Jelentenek-e valamit a kalauznak a helységnevek?

— Feltétlenül.

— Budapest?

— Mágnespatkó.

— Kőszeg?

— Borostyán ékszer egy zöld báli ruhán.

— Sopron?

— Fegyelmezett, pontos, tiszta, halk beszédű emberek.

— Nagykanizsa?

— Zöldség, edény, bizsu, szentkép, Zalai Hírlap, Népszabadság, Katolikus Szó, Szabad Föld.

— Hegyeshalom?

— Szürke sál egy szolidan öltözött úr nyakán. Észre sem vesszük, eldugva hordjuk, de mélyen hiányozna, ha nem volna.

Pereszteg, Nagycenk, Kópháza... Mindenütt két-három utas száll le a vonatról. Zsebredugott kézzel, behúzott nyakkal haladnak el a lámpák alatt, s eltűnnek a már csak néhány ablakot villantó falu irányában. Kései vacsora várja őket, az otthon jól ismert szaga és szuszogásai, ágymeleg. Az ismeretlen utasból lakos lesz, polgár, dolgozó, családtag; a megőrző és visszatartó emberi atmoszférában fegyelmezett, magára adó, határait ismerő ember.

— Kezdetben félt, hogy majd nem tud bánni az emberekkel. És ez érthető. A kalauznak egyik fontos feladata az utasok kényelmét, nyugalmát és biztonságát szolgálni. Amíg ez csak a hőmérsékleten vagy a világításon múlik, nem

52