Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - SZEMLE - Paku Imre: Simon István: A magyar irodalom
bianoosaiit, a mintaképeket. Eme sarkalatos [követelmény érvényesítése miatt nem írhatott tehát Simon István olyian irodalomtörténetet, amely egy bizonytalan teljesség érdekében mmdenkiit kő telles színire léptetem. A kizáró okokat ezúttal a ,,kimaradó ttak:' önként teremtették meg a maguk számára, tették meg magukat jellegtelen életművük által elhanyagolható -mennyiségnek, mellőzhető minőségnek. Amikor e kötet szövegének zárósoriaihoz érünk, hiányérzetünk egyáltalán mem tiámjad, arányérzetünk se bomlik meg: -az érték és mérték egyenlege egyik legfőbb erénye ennek a kellemes, szellemes műnek, Simon István egyéni irodia- lomszemléleténék. A nlagy lailkoták pályaképének, eszmenajzárnák, hatásfokának jellemzése minden tekintetben egy kiváló köliltőnek, Simon Istvánnak remekelő stíluskészségét igényelte: művészi eszközökkel él, hiszen álig szalad tollána egy-két unott szakmai kifejezés, szokványos fordulat. Az élő beszéd természetes eszközeivel hat és győz meg. Az ellenfelék például nála tengelyt akasztanak s nem nagyképűen vitatkoznak. Idézhetnénk még sók más jellemzates, egészséges, népies fordulatot, ehelyett legjobb megállapítanunk: Simon István közérdekű témát közérthetően ad elő: 'egyszerűen 'és művészien. A megértő költőtárs rendszerint nem kerül feszélyezett helyzetibe, különösen megmutatkozik mély 'embersége akkor, amikor terjedelmi okok -miatt rövi- dabbre kellett fognia egy-két kedvelt kcrtársániak a jellemzését. Mások ilyenkor vállveregető fölénnyel mellőznek érdemeket, Simon István valósággal ka- nonfogjia őket, s így testi közelségben vezeti kortársait iá nyilvánosság elé. Tisztes feladatát ő maga általánosságban lékként határozta meg: „Írásiunk célja is az, hogy két évszázados irodalmunk történetének rövid föl- vázolásával áttekintő képet adjunk a fejlődését meghatározó törvényszerűségekről. Láthatóvá tegyük a társadalmi, nemzeti és a viliágtörténelmi erőkkel kapcsolódó összefüggéseket, s hogy művek, .életművek adják ki egy-egy korszak irodalmát s a borszakoké végül 'együttesen a nemzeti irodalmiat.” Szerzőnk nem tanít téhát, tamáriosan nem is oktat: 'eszméltet, 'gyönyörködtet, múltat idéz, jövőt nemesít. Az. üde forráshoz — a nagyszerű magyar irodalioimhoz — vezet miniket, odaadó olvasóit. A kötet egyébként két részre tagolódik. Első fele szerzőnk szemléje, a voltaképpeni történeti rész. Mápodik fele egy bőséges szemelvénygyűjtemény, alkotói példatár. A főszövegbe képsorozat illeszkedik bele: a nagyon ismeretes arcképeket nem válogatásuk, hanem nagyszerű nyomdai kivitelük értékéi. Tamási Áron meg Tersánszky J. Jenő sokkal komolyabb arcképet érdemel (az itten közölthöz képest, művészi rangjukat megillétőt. A szemelvények többé-kevésibé arányosan oszlanak meg, helyes módszer rájuk a főszövegben közölt oldalszám- mafl. utalni, ez a kötet használhatóságát könnyíti, bensőségességót teremti meg. Két feltűnő hiányt-hibét lazámban meg kell 'említenünk: Kosztolányi Dezsőt itt közölt versei csak csökkentett szinten jellemzik, hiányzik főként jobb versei mállói nagyszerű prózájának egyik remekelő példája. Azonkívül Juhász Gyula forradalmi vezércikkeinek egyike is ideiilett volna. A mostan .még ólő alkotókat a szemelvényrész nyugodtan mellőzhette volnia, a múlt jiavára bízvást eknamd- habtafc volnia. Ámde minden ünneprontás nélkül megállapíthatjuk: Simon István irodalmi szemléje, a nép történeti igazságára vezérlő kalauza, taz 1973-as év együk leghasznosabb terméke, igazán nemes olvasmánya, kettőshasznú könyve (tanít és szórakoztat), s mint ilyen, méltó az általános érdeklődésre, becsülő tiszteletre. (Gondolat könyvkiadó) PAKU IMRE 182
