Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - FIATAL ÉLETÜNK - Jung János: Gólya (elbeszélés)
— Akkor viszont megérthet engem is, aki szintén okokat és okozatokat csomózok és próbálok kioldani. Csopasi úr, 'engedje meg nekem, hogy úgy folytassam az írásomat, ahogyan érzem és gondolom. — Tegye, író úr, a prémiumom nem ezen múlik, legyen csak őszinte, legalább 'gondolatban. Egy művezető, ha jó, akkor .rossz, ha meg rossz, úgy is az... Ma pillanatok alatt felszívódott bennem a fekete lé. Már látom is... PERSZE, takarítónő nem jött. Csak a forgácsot hordta ki naponta egyetlen segédmunkás, imiint vendég, az egész gyár becses állományából. A mi fiatalemberünk meg egyre szélesebb sáviban takarít miaga körül, tüntetőm olyan rendet téve, amilyen egy műhelyben már fölösleges. Csóválja is a fejét ugyanott a művezető, de a mennyezet Vakolata nem pottyanik. ,,Ej, ej, 'minek is kellett ennyi virágot idehozni, te fiú!” Egyik map Tamás cserepes virágokat hozott iá gyári kertésztől. Vagy tizet. Az amúgy is zsúfolt gépműhelyben alig tudta lerakni őket. Ám cserépfcantókat is lehet csinálni szálvasból, s máris a falóin díszeleghetnék a szerzemények. Röviden (nevetve nyugtázta Csopiasi a virító muskátlikat és a zöidellő dísznövényeket. Ha valami általánosságban ,pozitív© értékelhető esemény történt, büszke eufória ömlött rajta szét. „Nem véletlen — gondolhatta ilyenkor —, hagy az én embereim ügyesek, hozzám tartoznak.” Mihelyt azonban az öntöz- gető Ebest meglátta, megint csiak kibillent magából, és erős hangon egyensúlyozott. — Mi az úristent csinálnak itt' Ki engedte meg maguknak, hogy munkaidő alatt lacsojgaisisanak! Ki adatot engedélyt rá?!... Miit gondolnak, minek vannak itt, játszani, szórakozni?! Mindenre az Ekés bámulatosan nyugodt maradt. Ilyet nem láttam még. Bármelyikünk rögvest visszaszólt volna, és természetesen azonnali vesztesként fejezi be a piartit. Tamás szótlanul gondozta a fali-kertet. Durfca főleg, meg mi is, azt tanácsoltuk neki, sürgősen hagyja abba a műhely ipofásításáira tett fáradozásait. Ez az izé lepraítelep volt és marad is. Nagyon köszönjük, hogy gondolt ránk, elfuserálódott szépérzékünkre, de hát így is, úgy is leifonnyadunk. — Á, bangáik vagytok! — 'bosszankodott. ■—• Amit helyesnek tart ;az ember, azt csinálni kell! Jó lenne együtt persze, ha például minden nap másvalaki öntözne. A némák gyülekezetéből ia kis Tóth motyogja végül, hogy „de 'akkorákat kiabál.” Suttogva érkezik az ia hír is, hogy „Ekés megint lebukott!... A vízcsapot pucolta”. Na igein: dologidőben, otthagyva gépét és munkáját. A pót-takarítónőt hívatta az osztályvezető. A nagyjelenetről Ekés lezseren számolt be. „Nem volt semmi különös. Megkérdezte, mikor szándékozom mellőzni az áldatlan másodállást, tekintettel arra, hogy termelő munkára szerződtem. Esetleges munkaidő utáni társadalmi munkámban, ígéri, senki sem főig megakadályozni. Mondom neki: az opztály minden tagjával együtt nagyon szívesen, mert igen megnyerte ia tetszésemet a nylon-függönyös ablakok mögötti barátságos helyiség, minit ez éppen. Erre ő átadta .az írásbeli figyelmeztetést, mondván, nem kell túl komolyam venni, sofckiál inkább a művezető utasításait figyeljem. Idegeskednem már nem kell. a kövétfcező béremelés rám nem vonatkozik. .. Egészen udvariasan utálkozva váltunk el.” Sajnálkoztunk, hogy semmit sem tehettünk Tamásért. Elejtett kavicsként koppanták a vigasztaló szavak. 125
