Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 2. szám - Becht Rezső: A béke első napja (elbeszélés)
Már az erdő szélére ért, [amikor tehénbőgést hallott. Menten átgázolt a hang irányába néhány kerti sövényein, és nemsokára egy mezőre érkezett. Egy kis erdészház állott ott, előtte a padkán öreg anyó üldögélt, és hosszú kötélen egy kis tehenet legeltetett. Annikor Szergjej a (bokorból kilépett, az öregasszony rémülten felltápász- kodottt és húzni kezdte a tehenet a ház mögé. Szergjej három ugrással mellette termett, felkapta az anyát, és ráncos arcára psőkot ouppantva, hahotázott: — Nye biojszja, ibábuskia! Vojná kaput! Kaput! Szépen visszawifite az öreget, óvatosan leültette a padkára, maga is letelepedett melléje, és míg a tehén békésen legelt tovább, [Szergjej (kirakta az anyó ölébe Másának és a gyerekeknek fényképét. — Haha, a Másemkia! Hogy fog örülni, ha .megint viszontlátja, az ő Szerjózs- káját.! Csuda derék asszony! Már négy gyereket szült, egyiik szebb, .mint a másik. .. Ez itt a Petja, ez a Sura, itt ez a Nikoláj, itt meg a Katja... Na, és az édesanyám, az hogy fog örülni! Éppen (ilyen szép kis öregasszony, mint te! A kis öregasszony értette is, nem is. Csak bólogatott, szipogott és mutogatta, hogy néki is vannak gyermekei meg unokái, de azok messze vannak, csak ő maradt litt a Rozival (ez la tehén) őrizni a házat. Szergjej lelkesen hallgatta és nem győzött bólogatni, hogy érti, hogyne értenie. Amikor aztán már jól kibeszélgették magukat, Szergjej megölelte az anyókát is, meg a Rozit is, és azzal a meleg éraéssdl, hogy immár ő is megkötötte a (békét az első emberrel, aki útjába került ezen a szent hajnalon, ballagott tovább. A fejében öpsze-vissza forogtak a gondolatlkerekek. Hol előre, hol hátra. (.. . A tavaszi vetésről már lekésett, de Mása biztosan elvetette (idejében az árpát meg a (többit. . . hiszen Petja már tud neki segíteni... Kár, hegy nincs nála semmi, amit odaadhatott volna ennek a kis tehenes bábuská.nak... egy darab kdiibászt vagy szalonnát... Még jó, hogy odahaza az Obiban a halak maguktól szaporodnak, nieim kiéli vetni őket, mint az árpáit.. .) Hát hiába! — nem bírja rendbe szedni a gondolatait. Erősebbek a tegnap esti Iboimál. De még náluk is erősebb a boldogságnak az a meleg szele, amely időnként wágigsuban az agyán és a szívén. Ilyenkor meg kell állnia, hogy kabátja ujjával megtörölje megizzadt üstökét. Közben a lábai csak vitték, végig az erdőszéien, kertek mentén, mindig messzebbre. Errefelé sem volt sehol ember, csak üres, ajtótlan, ablaktalan nyári hazák. Pedig Szergjej emberre vágyott. Nem iá saját fajtájára, hanem olyanokra, akik ellen már négy év óta háborút viselt. Ki akarat béküini mindenkivel, az egész világgal.. . Húsvéti Öleléssel magához akarta öleim! .a fákat, felhőket, embereket. .. Az út most egy völgybe ágyazott erdei temető mellett vezetett el. Száz és száz egyforma sír sorakozott, minit egy vádirat (betűi, a keskeny völgy két lankáján. Katonejsírok. Sokon (pravoszláv kereszt, alatta orosz név. Szergjej soká nézte őket levett sapkával, aztán ment tovább, de még soká csóválta a fejét. A temetőn fúl, egy májuszőid domb tetején néhány nyírfa fésü&ködött a szellőben. Akár az Ob mellett is (állhatták volna. Szergjej vágyakozva felsóhajtott, mialatt szemét körülhordozta a tájon. Lent, a mélyben, egy nagy falu feküdt valami meredek kőfejtő lábánál. A fáimból hangok, csákányozás, lapátolás, kocsámyikoingiás nesze hallatszott fel, de emtber nem látszott sem lent, sem itt fant, ahol csönd volt, ember nélküli csönd. .. Pedig nem is -volt csönd, mert ,a fák koronájában és a -bokrokban -bol108
