Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 2. szám - Becht Rezső: A béke első napja (elbeszélés)

dogian surrantak a cinkék meg a rigók, de Szerjózsa mégis csak csöndet hallott, inert emberi beszédre vágyott.

Az -egyik -fordulónál egy hatalmas (templom (tornya tűnt elő, mellette magas kőfallal körülvett kolostor.

M-eggyorsította -lépteit, mert itt már remélhetett embert. De itt is csak ember nélküli csönd fogadta. Aim aztán észrevette, hogy ia k-alos térkapuval szamlben, a hegyoldalba vájt pince bejáratánál kuporog valaki.

Szergjej halkan közelebb lépett.

Ványadt asszony! arcból ráiadlt szempár tekintett fel rá.

— Zdraszt’tye! — köszöntött rá nevető szemmel Szergjej. és nyújtotta a kézéit.

De az -asszony félősan visszialhúzódott, és még szorosabban Ölelte magához az ölében fekvő apró gyereket.

Szergjej arcán a mosoly imég szélesebb 1-att. Hol az anyát nézte, hol a gyereket. Aztán hirtelen leguggolt, és míg pillantása megnyugtatóan az -anyára nevetett, keze óvatosan végigsimjfitott ia ikisleány baján.

A gyerek közömbösen (tűrte. Nem szólt, nem sírt, iákkor sem, amikor Szergjej ügyetlenül (csiklandozni kezdte az orrocskáját, vékonyka (arcát meg a nyakát, hogy mosdiyra derítse.

Szerjózs-a -elkomolyodott.

— Beteg? — kérdezte oroszul.

— Éhes — fellelte iaz anya magyarul. A nyomor minden nyelven ónt.

— Ehess... ehess...? (ismételgette Szerg'jiej, és míg szájával az evés mozdulatát mutatta, keze integetett, hogy ugye nincs mit enni.

Az anya bólintott.

— Njem szobod! — jelentette ki rövid tűnődés után Szergjej.

— Tej kellene szegénykémnek... — sírt iaz asszony.

— Táj... téj.. .? D-a, dá — moldko!

Izgatottan hátratolta fején -a sapkát, hogy könnyebben gondolkodhasson. Hintelien kisütött az arcán az öröm napja.

— Bugy-et molek-o! — rikoltotta, mint aki kincset talált.

Azzal szóval és kézzel magyarázni kezdte, hogy lesz tej — szi csasz! — azonnal, csak maradjanak szépen itt ezen -a helyen, és várjanak amíg visszajön.

Az asszony -ezt is megértette, Szergjej pedig vissza-visszafordulva útnak eredt.

Amikor félóra múlva az erdészháznál a sövényből újra felbukkant, a tehenes anyó már nem rémült meg. Mikor azonban Szergjej buzgó magyiarázás közben kivette kezéből a kötelet és húzni kezdte a Rozit, ákkor az öregasszony jajve- sz-ékelve -tördelni kezdte a kezét. Sz-ergjej Mába erősítette, hogy -csak rövid időre kell a Rozi, hogy visszahozza, az anyó nem bírta megérteni, és csak még keservesebben zokogott.

Ekkor Szerjózsa megint a gondolkodáshoz folyamodott.

És csakugyan, néhány pillanat múlva 'elméje ismét megvilágosodott.

Elővette -a fényképeket, Másáét meg a gyerekekét és odanyomta őket az öregasszony kezébe.

— Nesze, bábusfcia, itt van a Másanfca, a P-etjia, a Sura, a Nákoláj meg -a Kátja — itt meg a Rozi van.. . Én litt hagyom a családot és elviszem a Rozit, aztán visszahozom a Rozit, és te visszaadod a családot. Harasó?

109