Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Szólás Rezső: Csontos Gábor: Galambsziget
fogalmazás. Sajátos a Hattyú jellemrajza, a hagyományossal szemben tagadó, taszító hangsúlyt kap: Hess, hattyú, táncosnő, felhőtokban drágakő! A Vadliba még Szabó Lőrinc azonos című kis remeke után is bravúr: Vadliba, liba, liba, liba, vadliba, huss! Elsősorban a „liba, liba, liba” triola-ritmusától, s megint csak az ellassuló középső, bokorrímmel is festő résztől, végül a triola-ritmus visszatérő, keretező ujjongásától, evoé-hangú foglalatától. Rímtechnikája éppúgy a paradoxitást szolgálja, mint mondjuk Devecseri híres Állatkerti útmutatójában: „Jó lesz, hogyha inhalál, mindig használ nátha ellen egy kis kinhalál!” (Begfázás) Orbán harsányabb hangjai jól érzik magukat gyermeklírájában is. Igazán elemében van, ha az áltudósok spanyolviaszát leplezheti le (Tudósok), ha a konyhai levesárvizet szenzációvá kürtölheti (Árvíz), ha az V. Lászlóból átmentett rímet megfordíthatja és újjáteremtheti (érckakas — magas) egy csúfondáros alakrajzban (Érckakas), ha nagylány-csúfolót rögtönöz (Nagylányok), nem is szólva a fahangú Kikiáltó olcsó portéka-dicséretét visszájára fordító versének akusztikájáról. Ügy tűnik, a Kati-patika (Bálint Endre rajzaival együtt) művészileg elég felnőtt ahhoz, hogy a gyermekköltészet bizonyos értelemben mégiscsak magasabb osztályába léphessen. Móra Kiadó, 1973. CS. NAGY ISTVÁN Csontos Gábor: Galambsziget „Esküszöm a madzaggyűjteményemre, hogy senkinek sincs rosszabb sora, mint egy bejáró diáknak” — kezdi krónikáját a történet főszereplője. És ezzel megindul előttünk egy szabályos robinzonád, melynek szereplői kisdiákok, tele az igazság és becsület fanatizmusával, történelmi romantikával és persze kalandvággyal. A Galambsziget nevű valóságos Tisza-szigeten sok minden úgy zajlik, mint az eredeti Robinsonén, csak éppen annyi eltéréssel, hogy a történeti háttér a második világháború freskója. A gyerekek sok kalandon átesnek, harcolnak is a maguk módján (nyíl helyett gumipuska!), nem is tudják, mi zajlik körülöttük, az író jó pszichológiája és szíve megmenti őket minden borzalomtól, és a kis embercsorda megnemesülve, közösséggé fejlődve jól vizsgázik igazi emberségből is. Csontos Gábor nevét jól ismerjük, hangzása rokonszenves. Nincs helyünk gazdag termésének felmérésére; csupán a szóbanforgó műnél maradva, lehetetlen egyik méltatásával nem foglalkoznunk. Annál is inkább, mert elvi kérdésről is van szó. Faragó Vilmos (Hogyan ne éljünk? c. cikkében a szerző Száraz ér c. elbeszélésgyűjteményét vizsgálva) írja: „Csontos G. elbeszélései a volt paraszti életformát tagadják. Azt temetik józan 95
