Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - TANULMÁNY - Horgas Béla-Levendel Júlia: "Minden oly szép, még a csúnya is..."
József Attila Elégiájából, a Külvárosi éjből vagy akár a Téli éjszakából is könnyű lenne egy-egy hasonló szakaszt választani: a képek, motívumok, a szerkesztés látványosan igazolják a két költészet rokonságát. A sántítva 'baktató keltőóra riasztása az egész szakaszt áthatja, a valóra ébresztés nem csupán program - Kosztolányi talán egész költészetében itt valósítja meg a legmélyebben és egyértelműbben. Milyen árnyalt, sokszorosan megtekert ez az illúziórombolás: a dobozszerű szoba, az otthon voltaképpen csapda, ketrec, az emberek ébren álmodoznak s. vakon, öntudatlanul szépítik börtönüket. Álom és valóság, vágy és kiégettség, ártatlanság és romlottság, romlás fonódik össze ehben a szomorú emberi világban. A következő szakasz de kötőszava éles váltást jelöl: „ott fönn a derűs ég” éppen ellenkezője ennek a lenti világnak. A meglátott szépség és a kifejezés, a megfogalmazás lehetősége lendíti, sodorja a verset. A gyerekkort idéző hasonlatok elragadtatottsága aztán már túl szép: Az égbolt, egészen úgy, mint hajdanában rég volt, mint az anyám paplanja, az a kék folt, mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt, s a csillagok lélekző lelke csöndesen ragyog a langyos őszi éjjelbe.. . A kétféle világ - a Logodi-utoa élete és az égbolt estélye - nyelvileg, stilárisan is másként jelenik meg. A megszépítés abból adódik, hogy kétféle világ van; az egyik pompája tompítja a másik rútságát. Megintcsak József Attila versei kínálkoznak összehasonlításul : az Ős patkány terjeszt kórt. . . című versben, a Juditban vagy az Eszméletben az égbolt a csillagokkal, az egész világmindenség éppen olyan börtön, olyan kopár és rideg, mint a lakott világ, az emberközeli táj, a társadalmi környezet. József Attila is ámulva tekint föl, ő is az ifjúságot keresné, de visszaút vagy kitérő nem akad - az ámulat kíméletlen felismeréssé változik: Fülelt a csend - egyet ütött. Fölkereshetnéd ifjúságod; nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot - gondoltam. S hát amint fölállok, a csillagok, a Göncölök úgy fénylenek fönt, mint a rácsok a hallgatag cella fölött. (Eszmélet VIII) A Hajnali részegségben valóban pazar és szemkápráztató estélyről hallunk, fényűző és gazdag csodákról, a versrészlet hanghatása és a felidézett látvány azonban túlhajtott, az impresszionizmus összes kelléke felvonul, s a varázslat mégsem sikerül egészen: a csodák végül is felületesek, sok a külső csillogás, sóik a jelző, az alliteráció, az elegáns rím, és valamennyi egysíkú, jó, ha nem üres. Valamiféle egyensúly, arány bomlik meg a versen belül, a szépség már-már nevetségességbe csap át. Ez a gazdagság nem a mesék kincseivel azonos. Az arannyal teli kád vagy zsák a tapasztalatlanság tisztaságát tükrözi, a vágy olyan esetlen, hogy sohasem lehet konvencionális. A csipkefátyol, a pazar belépő, a szép nőn látható ékkő azonban a társadalomban élő felnőtt, egy társadalom értékrendjéhez alkalmazkodó férfi „szépség”-eszményeiről árulkodik. 539
