Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Utak, sár és beton - Fehértói jegyzetek
tatása áll napirenden: az Újtelep egyik házsora előtt már van járda, a másikon építik, erre körülbelül el is fogy az a pénz, amit e célra fordíthatnak. Más kérdés a termelőszövetkezettel közös, úgynevezett vegyes hasznosítású utak javítása, ebben már meg is történt az első lépés: kavicsozzák a Kónyi utca elejét a volt Derz-si-féle vendéglő (ma ebben a házban van a postahivatal, lévén Derzsi Olga a falu postása) és a szemközti tejcsarnok között. A vontatók a Rábca mellől, Győrsövényháza határából (most az is a közös -t-éeszé hozzák a kavicsot, leöntik valahol a kátyútenger közepén, aztán folytatják a sziszifuszi munkát, amíg a kavicsréteg -a isár fölé emelkedik. Az őszi csúcsforgalom idejére tehát a kritikus ponton, ahol a déli irányból, a Kónyi utcán végig betorkollik ia szállítás útvonala a közútba, egy kiosit javult a helyzet. De csak egy rövid szakaszon, s máris vitatható eredménnyel, mert a vontatók tonnaterhei alatt a kavicsréteg lassan de biztosan süllyed, tűnik, szétterül a mérhetetlen sártengerben.- Ráhordhatjuk az egész sövényházi kavicsbányát, az is elmerül itt! A brigádvezető legyint egyet, ahogy a vontató áthullámzik terhével két pocsolya és egy kavicshalom között, s óvatosan keresztüllábal a túlsó oldalra, a szárazföldet jelentő betonjárdára. A Köz felé mutat, a szederfák és jegenyék alatt húzódó útra, ahova csak lánctalpassal érdemes bejárni, de az öreg Molnár háza mellett, áhol legmélyebb az út, legjobban köt a -talaj, s leginkább felvágták az utat, kétszer is meg kell gondolni a továbbhaladást a Lenzsér-tag felé. Ha kiállók a napsütötte gádorba, a lombjavesztett diófa és körtefa ágai között éppen a Lenzsér-tagra láthatóik. Gyerekkorom nagy kalandjainak (diólopás a Búza Kálmánék kertjéből, kukoricasütés az Iván-rét mellett, ürgeöntés, verébfészkek felderítése, verekedés a Lenzsér fiúkkal) felejthetetlen színtere ez a csendes táj, ahol - ha a vontatók éppen elzúgtak a Kökényes felé - most is hallani minden madárfüttyöt, nyár elején a Kenderestó békáinak zenekarát, ősszel a magasban húzó vadludak hangját. Ennyi maradt meg a múltból, meg a sár. S a házunk a sor szélén apámmal, aki mindenre talál valami roppant egyszerű magyarázatot. Most is hiába prédikálom, hogy fölösleges kukoricát termelnie a háztájiban, egy 82 éves -téesz-járulékos ne akarjon régi módon kukoricatermeléssel vesződni, ő csak erősítgeti, hogy jó az, ha van a háznál. Mert mi van most is. Katus elviszi a csöveskukoricát 130 forintért mázsáját, s már be is van kupacolva szépen az istállóba az aranyló csövű termés.- Persze, hogy elviszi. Kell a hízóknak. De már hetek óta itt szárad az a kukorica, minden nap veszít a súlyából, s miköziben mások már 150-160 forintot fizetnek mázsájáért, ő majd elviszi 130-ért, amikor már teljesen kiszáradt. Majdnem májusi morzsoltként. Annak pedig kétszázon felül az ára. .. Rámnéz -tanácstalanul, látszik, vitatkozna velem, -s neheztel is azért, hogy cáfolhatatlan érveim vannak, de aztán csak ő kerekedik felül:- A Kati is az anyád gyereke, annak csak nem adom drágábban.- Igaz, a családban marad. S hogy nagyobb legyen a nyomaték, hozzáteszi, most már egy kicsit magabiztosabban :- Meg -aztán ki -tud bejárni ilyen úttal ebbe az utcába, hiszen te is megállsz a Bába Katus nén-étek háza előtt, oda csak nem hordhatjuk ki kosárba a kukoricát, mind a tíz mázsát... Hát nem. 518
